Subject: Zárójelentés (szkennelt)

2010.05.03. 12:41 mailvadasz

From: Hegedűs Dezső
Date: 2010/04/27
Subject: Zárójelentés (szkennelt)
To: trauma@ujlipotkorhaz.hu
 

Tisztelt Baleseti Osztály!
 

A mai napon hagytam el - saját felelősségemre - Osztályukat, ahová 2010. április 21-én kerültem be zúzódásos, horzsolásos sérülésekkel, csuklóficammal, és agyrázkódással intézetükbe (104-es kórterem, de ezt nyilvántartási rendszerükben bizonyára megtalálják, amiről most már tudom, hogy nem betegadminisztrációként kellett volna keressem, hanem kartonozó néven, ott is a Szőgyi Marikát, mert ő ad ki minden hivatalos iratot, de miután nem találtam munkatársukat, saját felelősségemre elhagytam a kórházat.
 

Kérem, hogy a zárójelentést a betegállomány-ügyintézéshez válaszukban beszkennelve megküldeni szíveskedjenek. (A kórházuk tulajdonát képező "ruházatot" amint módomban áll, visszajuttatom.)
 

Köszönettel,
 

Hegedűs Dezső (104/2) TAJ: xxx xxx xxx

 

From: Hegedűs Dezső
Date: 2010/04/27
Subject: Távollét baleset miatt
To: Pantó Sándor;sales_all@moore.hu
 

Kedves Sanyi! Kedves Kollégák!
 

Talán már hallottátok, hogy nagyjából egy hete brutális támadás ért a nyílt utcán, melynek következtében kórházba kerültem. Sérüléseim ellenére - erős szervezetemnek, és sportos testfelépítésemnek köszönhetően - viszonylag gyors a felépülésem, hamarosan ismét munkába állok. (Ha érdeklődtetek SMS-ben, azért nem kaptatok választ, mert kórházi tartózkodásom második napján lemerült a telefonom, a kórteremben és környékén viszont sajnos nem állt rendelkezésre kislukú töltő.)
 

Üdv,
 

Dezső

 

From: Nevet Beírni!
Date: 2010/04/27
Subject: Vá: Zárójelentés (szkennelt)
To: Hegedűs Dezső
 

Drága Fiatalember!
 

Hát meg van ! Elnem tudtam képzelni ,. hogy merre tünhetett! Nayg galibát okozott megkell mondjam! Olyan nincs ám , ha a betegnek nem tetszik itt lenni akkor el tetszik dönteni , hogy csak úgy seszó-sebeszéd eltetszik menni!!!
 

A Főorvos Úr engem kapott le , hogy elengedtem pedig itt aztán nemtörténik semmi, se jövés se menés az én tudtom nélkül!
 

Kedves Fiatalember , én 35-éve vagyok itt a felelőse jövésnek menésnek kartonozásnak és ilyen még csak egyszer történt itten amikor az urammal a Bulgár Aranyparton voltunk 982-ben!!!
 

Tessék szépen megfogni magát és szépen vissza jönni!!! Az nem eljárás , hogy a korházi pizsamát magával tetszik vinni , aztat is kérem szépen vissza hozni!!!
 

A kartonozó ablakát negyed óránként nyitjuk , kivéve az ebéd szünetben, akkor nem . Biztosan ebéd szünetben tetszett kitalálni ezt a szökést , ha összekerülünk az ablakban maga még mindig ittlenne!!! Engem mindig ott talál , csak nem tetszik kitalálni , hogy engem nem talált ott . Tetszett volna kicsit várni .
 

Várom amilyen hamar csak jön ! (11:30 és 13: 00 között ebéd szünet!)
 

Üdvözli,
 

Martinkóné Szőgyi Marika

 

From: Pantó Sándor
Date: 2010/04/27
Subject: RE: Távollét baleset miatt
To: Hegedűs Dezső;sales_all@moore.hu
 

Szevasz Dezső!
 

Mindannyiunk nevében sajnálom, ami történt és jobbulást kívánok, kívánunk! Természetesen ahogy felépültél, várunk vissza a fedélzetre!
 

Jó szelet!
 

Sanyi

 

From: Hegedűs Dezső
Date: 2010/04/27
Subject: RE: Vá: Zárójelentés (szkennelt)
To: Nevet Beírni!
 

Kedves Marika!
 

Közel KÉT ÓRÁT várakoztam a kartonozó előtt! A kórházi pizsamát pedig csak azért hoztam el, mert a kollégái - vagy nem tudom ki, lehet, hogy a mentősök, de engedtessék meg nekem, hogy eszméletvesztés közben nem figyeltem meg, pontosan ki - LEVÁGTÁK RÓLAM a farmeromat  (frissen vásárolt, közel 20.000 Ft-os Da Pucci!) és a galléros pólómat! Egyedül a cipőm és az övtáskám volt egyben meg!
 

Köszönöm, de nem vagyok hajlandó még egyszer órákat várakozni, zárják le a kartonomat és küldjék el a dokumentumokat e-mailben!
 

Üdvözlettel,
 

Hegedűs Dezső (104/2) TAJ: xxx xxx xxx

 

From: Nevet Beírni!
Date: 2010/04/28
Subject: Vá: RE: Vá: Zárójelentés (szkennelt)
To: Hegedűs Dezső
 

Kedves Fiatalember !
 

Nemúgy van az! Engem még egyszer nemkap le a Főorvos Úr Maga miatt , hogy elengedtem és még elis bocsátom az Osztályról látatlanba !!!
 

Maga is szakszerű kezelést és ápolást kapott , törödtünk Magával , én mint minden Beteget , Magát is vezettem a kartonozóban !!!
 

Tudja , hogy 35-éve ilyen gondom nem volt , én már csukott szemmel is megtalálom a kartonokat , sőt ha úgy alakul már kitudom készíteni a halálozottakat előre , mikor ők még nem is tudják , csak a műszakom után fognak elhunyni , a Ibijéknek ezzel előre dolgozom . Ennyire tudom mikor kivel mi történik kartonilag !!! Nekem még hiányom nem volt az értékleltárba se !!! Tessék azonnal visszahozni a pizsamát is , mosni se kell , csak legyen itt !!! Maga is !!!
 

Várja ,
 

Martinkóné Szőgyi Marika (11:30 és 13: 00 között ebéd szünet!)

 

From: Hegedűs Dezső
Date: 2010/04/28
Subject: RE: Vá: RE: Vá: Zárójelentés (szkennelt)
To: Nevet Beírni!
 

Kedves Marika!
 

Engem néhány napja valaki brutálisan összevert! Fizikailag és mentálisan próbálom feldolgozni, semmi szükségem nincs arra, hogy a betegek látványa, az a jellegzetes szag, az egész légkör visszavessen - az inkább lelkileg nehezebb - gyógyulásban!
 

Kérem intézkedjen kérésemnek megfelelően!
 

HD (104/2) TAJ: xxx xxx xxx

 

From: Hegedűs Dezső
Date: 2010/04/29
Subject: RE: RE: RE: Távollét baleset miatt
To: Pantó Sándor;sales_all@moore.hu
 

Igyekszem Kapitány, kösz mindenkinek az érdeklődést!

 

From: Lele Lívia
Date: 2010/04/29
Subject: RE: RE: RE: RE: Távollét baleset miatt
To: Pantó Sándor;sales_all@moore.hu
 

Dezső nem volt? Észre sem vettem. Tényleg megverték? De durva! Hogy történt?
 

Livi

 

From: Nevet Beírni!
Date: 2010/04/29
Subject: Vá: RE: Vá: RE: Vá: Zárójelentés (szkennelt)
To: Hegedűs Dezső
 

Kedves Fiatalember!
 

Ilyen nincs !!! Kórházi kezelésen mindenki átesik !!! Attól még nemkell anyámasszony katonájának lenni!!!
 

Pizsamával együtt jöjjön be!!!
 

Martinkóné Szőgyi Marika (11:30 és 13: 00 között ebéd szünet!)

 

From: Hegedűs Dezső
Date: 2010/04/29
Subject: RE: RE: RE: RE: RE: Távollét baleset miatt
To: Lele Lívia;Pantó Sándor;sales_all@moore.hu
 

Marika!
 

Ez nem sima KÓRHÁZI KEZELÉS volt! Arra ébredtem a KÓRHÁZI ÁGYON, hogy egy nővérke a HÍMTAGOMON babrál, ami KURVÁRA FÁJ! (Mint kiderült, a katéter volt, mert a bokám és az agyrázkódás miatt nem mozdulhattam az ágyból) Aztán persze nem sikerült neki felhelyeznie, amit egy KOROMBELI doktornő oldott meg végül!
 

Kiderült, hogy a frissen vásárolt Da Pucci farmeremet szétkaszabolták, gyakorlatilag megfosztottak a civil MIVOLTOMTÓL! Egy nyögdécselő vénembert kellett hallgatnom, hogy jaj a medencém, jaj a medencém, aki aztán már gyakorlott lehetett az ilyesmiben, mert a nővérek mondogatták, hogy már hányadik alkalommal van itt, Riba papa...
 

Én pedig ne szólaljak meg, össze-vissza verve, sajgó HÍMTAGGAL, röviddel az után, hogy a nyílt utcán egy bukósisakos mészáros hátulról rámtámadt, majd immár magatehetetlenül megalázott, esélyt sem adva az egyenlő, férfias küzdelemre?
 

Arra gondoljak most is, mikor még minden vizelés KÍNZÓAN ÉGET és elbicegnem is nehezen esik a mosdóig, hogy MAGÁNAK NE ESSEN BAJA A KIBASZOTT KARTONOZÓBAN???
 

Egy nagy rücskös lófaszt, "Drága Marika"!
 

(És szóljon valamelyik nagytudásúnak, hogy írja be a nevet abban a kurva postafiókban!)

 

From: Lele Lívia
Date: 2010/04/30
Subject: RE: RE: RE: RE: RE: RE: Távollét baleset miatt
To: Hegedűs Dezső;Pantó Sándor;sales_all@moore.hu
 

Upszi, most már tudom... Hát sajnálom, látom nagyon megviselt...
 

Livi

 

From: Pantó Sándor
Date: 2010/04/30
Subject: RE: RE: RE: RE: RE: RE: Távollét baleset miatt
To: Hegedűs Dezső
 

Dezső, pihenj, amíg jónak látod! Tényleg! A hajó megy nélküled is, fontos, hogy rendben légy - mentálisan is!

Üdv,
 

Sanyi

 

From: Nevet Beírni!
Date: 2010/05/03
Subject: Vá: Vá: RE: Vá: RE: Vá: Zárójelentés (szkennelt)
To: Hegedűs Dezső
 

Várom fiatalember !
 

Martinkóné Szőgyi Marika (11:30 és 13: 00 között ebéd szünet!)

428 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://dezsomail.blog.hu/api/trackback/id/tr791970679

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dezsőmail ősbemutató 2010.05.17. 17:40:14

A nyuszika elindul, hogy kölcsönkérje a róka fűnyíróját. Megy-mendegél és így morfondírozik magában: Hmm lehet, hogy nem is a rókától kéne fűnyírót kérni, mert folyton őt nyaggatom, valahányszor kell valami. Szerintem a töke tele van már a hülyeségeimm...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Comté ex C. 2010.05.03. 12:42:55

El sem hiszem. Új bejegyzés. Halleluja.

tonyo71 2010.05.03. 12:46:20

Csóri Dezső... elvették a lehetőségét a férfias küzdelemtől...

Ez mit jelent pontosan: "hogy a nyílt utcán egy bukósisakos mészáros hátulról rámtámadt, majd immár magatehetetlenül megalázott, "

Megcsináltak??? :)))

kompakt 2010.05.03. 12:50:59

Ja persze, szóval azért nem volt bejegyzés, mert kórházban volt... Ügyes húzás... :)

Comté ex C. 2010.05.03. 12:51:39

Szegény Dezsi, komoly nyomot hagyott rajtad a kórházi tartózkodás és a magatehetetlen megalázás. Mindannyiunk érdeke, hogy mielébb felépülj.

Damján · http://magyarispita.blog.hu/ 2010.05.03. 12:56:04

Mailvadász, 5* a remek húzásért, miért nem volt eddig mail Dezsőtől! :)
Pluszpont a remek kartonozós néniért is - bár ritka köztük, aki emaileik.. :)

kridli 2010.05.03. 12:58:21

jaj de ciki ez a félreküldött levél... nem lennék a helyében :)

A zöld lific 2010.05.03. 13:06:33

Tudtam, hogy elkapták :D
Jobbulást, Dezsi! Szeretünk! :D

2010.05.03. 13:13:14

Remélem, legközelebb még az OEP is nekiesik :P
Milyen jók lennének most azok a kivik, lehetne nézegetni őket az ablakból. Ugye-ugye...

elsevero 2010.05.03. 13:19:20

Ehhem! Megtalálós Gyuri és a rectumozott chip! Fájhatott. :)

É2I 2010.05.03. 13:22:37

Megtaláltak Dezső? Látod ki kellett volna fizetni azt a kártyaadósságot.

KFV · http://korosfeltunesiviszketegseg.blog.hu/ 2010.05.03. 13:23:11

Dezsőt lezúzta a pókeres izomagy, ezért nem volt poszt eddig - most már minden világos! :D

makosguba 2010.05.03. 13:34:07

Drága Dezsőm! Örülök, hogy előkerültél. Ha felépültél, randizunk. ;) csók

Kakula Zé 2010.05.03. 13:34:22

Csak a vége lett kicsit gyengus.
Másrészről rengeteg szálat hagy, ami viszont jól jöhet még a júniusi posztban.

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.05.03. 13:36:56

Nyilván, hiszen megmondta, hogy megtalálja.:)))

Szegény Dezső, a katéter szar, de agyrázkódással inkább ne idegeld magad.:)

Dreamair 2010.05.03. 13:41:04

Vagy izomtibi a konditeremből talált rá

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.05.03. 13:45:12

Na.
A Gyuri vagy a Vass "Jimmy Steel" Imre Árpád találta meg?

Deuce Bigalow 2010.05.03. 13:49:13

pitbull georgette megcsinálta feszítővassal, hegesztőpisztollyal? ejjj, dezs hádebázz!!

csacse · http://csacsee.blog.hu/ 2010.05.03. 14:12:58

aztapicsa, ez jó volt! :)
ez a "nevet beírni" ezen besírtam :)
A Bulgár aranypart 982-ben...ez nagyon ott van :)

SaveMyShoes 2010.05.03. 14:17:43

Most aztán gondolkodhaccc dezzs, kinek sikerült kicsinálni... Meg örülheccc ha visszavesznek, ilyen mentalistán... ezér nem kell ecccerre kétfele levelezni... :))

regisztráltam · http://href.hu/x/cdde 2010.05.03. 14:25:51

mikor ők még nem is tudják , csak a műszakom után fognak elhunyni , a Ibijéknek ezzel előre dolgozom .
Priceless!

Eric_Cartman 2010.05.03. 14:56:49

Dezs, a hirtelen természeted áldozatává váltál. Kurvára nem érdekes, mit írsz, lényeg, hogy kinek írod. Ebbe itt most nagyon beleszaladtál. Attól tartok a moore már fogalmazza az álláshirdetést a helyedre.
Annak a bukósisakosnak valami oka csak volt, hogy neked ugorjon. Bár elképzelni sem tudom, mi lehetett, mert te nem adsz okot semmilyen agresszióra.
Az, hogy megcsináltak, az nagyon durva. Nem lehet, hogy a Pipacsból a 2 meleg srác ? A kivisek. Csak 1 tipp volt. Remélem az erős szervezeted túlsegít mindenen.

ergerberger 2010.05.03. 14:57:33

Da Pucci farmert akarok a HÍMTAGOMRA AZONNAL! :D

"erős szervezetemnek, és sportos testfelépítésemnek köszönhetően" - :)))

2010.05.03. 15:00:57

Télleg megverték Dezsőt ? A dátumok stimmelnek, Riba bácsi a nagybátyám, feküdt mellette a tétényiben egy összevert fiatalember. Most akkor ez a blog tényleg igaaaaaz !!??

Britte 2010.05.03. 15:11:15

"erős szervezetemnek, és sportos testfelépítésemnek köszönhetően"

Vehehehehehe!!!
Ez jó!!! :)

Viner Spicli 2010.05.03. 15:38:11

Varró "Pitbull" György volt az, aki nem a levelezős fajta, hanem a megtalálós...
Kereste, megtalálta.

És a chipfeldugás sikerült, csak nem a rektumba ;)))))

IJD

Nr01 2010.05.03. 15:40:06

Kulics! 104es szoba volt? :D

Kassian 2010.05.03. 15:45:39

Deske, nem mondtam múltkor, hogy FUSS! Nem bazdmeg, te ehelyett arcoskodol ilyen Pitbullokkal. Kellett ez neked?

Johnny336 2010.05.03. 15:53:49

Pitbull Gyuri lecsapott! :D

Bizony nem levelezett a csávó, hanem megkereste a jó Dezsőt. Látom, arca ugyanakkora ezután is :D

SassyGurl 2010.05.03. 16:01:19

Dezső is back, hallelujah!:)

666E 2010.05.03. 16:49:51

az olvasók viszont észrevették dezső hiányát livikével ellentétben.
bár azt nem értem, hogyha eltűnik a kórteremből és az ekkora nagy szám, megdől a közel 30 éves rekord, hogyhogy a kórházban senkinek nem jutott eszébe felhívni dezsőt a lakásán? azt hittem, hogy alapból ez az első gondolata másnak is..
no mindegy, azért jó volt.

Sendmailto 2010.05.03. 17:04:53

csukott szemmel tudja hogy ki fog meghalni aznap este ..karton ugyileg.
beszarok...

dezso labadozas kozben azert meg lesznek kalandok...

É2I 2010.05.03. 18:49:25

Dezső! A katétert te húztad ki, vagy még mindig bent figyel?

Celtic 2010.05.03. 19:15:43

Valahogy sejtettem, hogy a kartonozos neni vagy Marika vagy Erzsike :) Akkor hagytam abba az olvasast egy felorara, amikor irt a nenike. Aztan persze folytattam.

Vudulány 2010.05.03. 19:20:42

Pedig Marika egész álló nap dolgozik és jelen van. Kivéve reggel nyolctól kilencig, mert akkor kávéznak a Manyival. Meg fél tíztől tizenegyig, akkor kiugrik az újságoshoz a Kiskegyedért meg a Bestért. Fél tizenkettő és egy között ugye ebédszünet... Aztán megint dolgozik szerencsétlen Marika. Látástól vakulásig.
Ja, igen, kettőtől műszak végéig nem lehet elérni, mert az unokájával/ szomszéd Zsuzsával/ kismacskájával telefonál, meg az újságot is meg kell vitatni a Manyival.

mailvadasz 2010.05.03. 19:33:26

@Vudulány: :D pontosan! megadom a hozzáférést, lopsz egy levelet Dtől nekem? ;)

manor 2010.05.03. 21:44:47

Dezsőnek eddig sem voltak kötélből az idegei, a szégyenletes orvtámadás miatti valószínű idült üldözési mánia csak rontani fog a stressztűrő képességén...

Mr.AT 2010.05.03. 23:39:58

Agyonb*szták szegény Dezsőt, ráadásul hátulról. Ez igazán nem szép Gyuritól.

Dunyi az Agilis 2010.05.04. 00:32:31

Ne bassz, Dezs, odalett a vadiúj Da Puccid?
(azt is két K-val kell ejteni, mint a Guccit?)

Nem baj, faszi bácsi, összedobunk neked egy újra, de aztán nem elbaszni szaros 20ezres rongyokra, akkor már adjuk meg a módját, ratyitervezők, Mussolini, búzamező (Duce & Gabona), fény, pompa, ragyogás!

Egyébként remélem, a pókeres Gyuri talált meg és nem a konditermes arc. Ha már választani kell, inkább dugjanak chipeket a ember seggébe, mint fekvenyomó rudat.

Jobbulást!

killercsiga 2010.05.04. 01:27:21

Marika néni nagyon el lett találva.
Ugyan nem hiszem, hogy ez a típus ilyen vadul ímélezik, de fullosan megvan a figurája, ahogy felteszi a lemezt, és az x millió éves tapasztalatára hivatkozva minden józan érvet elenged a füle mellett.

Persze ha az ember nem Dezső, akkor csak simán lelép, az értetlenkedő "hát ilyen még az elmúlt 20 évben / 30 évben / sose fordult elő" mondatoktól kísérve.

Időnként mindenki szeretne Dezső lenni.

Stupidella 2010.05.04. 09:22:37

előre dolgozik, a nyanya, ááá, ez kész.

Editke vagyok · http://editkevagyok.blog.hu/ 2010.05.04. 10:25:25

Dezső, ha akarod, beajánlak a szomszéd Sanyihoz, masszázsra. Szerintem az tutira helyre rak majd! ;) (Engem meg legalább békén hagy :)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.05.04. 11:32:15

@killercsiga: "Időnként mindenki szeretne Dezső lenni."

Pontosabban: Időnként mindenki Dezső egy kicsit.

E220 (törölt) 2010.05.04. 11:41:55

Dezsi elindult a lejton!!
Kirugni mikor fogjak a Moore-tol?
Lathoatoan ruhelli a Nigelt, Sanyinak is csak azert nyal mert mindenki massal mar rosszban van. :)
Ha kell segitseg be tudom juttatni mas AP-nak nevezett himbilimbi pozira :)

A legnagyob a maiban:
"Sérüléseim ellenére - erős szervezetemnek, és sportos testfelépítésemnek köszönhetően - viszonylag gyors a felépülésem"

hoel 2010.05.04. 12:00:37

Hogy létezik, hogy MINDEN kartonozóban Erzsike vagy Marika ül, mindegyik kövér és mindegyik már minimum negyvenes volt születésekor is?

pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.04. 12:11:33

@hoel:

Egyszerűen úgy, hogy ugyanarról a személyről van szó. Mindenhol ő dolgozik, ezért található meg nehezen.

Magóg napján (törölt) 2010.05.04. 12:21:34

Megrakták Dezsőt az utcán... biztos hozta a formáját... balfasz.

Celtic 2010.05.04. 12:26:52

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Jaja, en is utolag vettem eszre :) Hiaba, az userek...

Total Recall 2010.05.04. 12:55:39

Észre sem veszik a Moore-nál, ha nincs Dezs? Nem hiányzik a kollegáknak magávalragadó, kifinomult stílusa, az erős szervezete, a sportos teste? Talán többször kéne csülköt vinnie... azt a Pékné félét...
Jobbulást Dezső!

b.viktorio 2010.05.04. 13:49:58

gyájjjjj:D Dezső jól beégette magát mostmár nem először a munkatársai körében... Azért arra kíváncsi lennék, hogy ki és miért ütötte le a mi Dezsőnket! :D

égafater 2010.05.04. 17:15:39

MESTERI!

dezső most épül mentálisan.

nagyon jó, hogy a végén semmi válasz, el bírom képzelni a teljes megsemmisülést.

vilya 2010.05.04. 19:00:50

Marika nem ismer kegyelmet! :D

P++ 2010.05.04. 19:26:58

levarrták Dezst :)

Blogger Géza 2010.05.05. 18:27:10

Lehetne a következő részben rendőrős levelezés, amelyben letolja őket, mert nem fogták el 24 órán belül Pitbullt.

Ikkyu · http://www.ikkyugasztrokalandjai.blogspot.com/ 2010.05.05. 19:05:14

"majd immár magatehetetlenül megalázott"
Szegény Dezső! :)

shutika 2010.05.05. 19:16:51

From: Nevet Beírni!
Nabazmeg, most oda a varázs...

shutika 2010.05.05. 19:20:41

vissza az egész, mindent értek!

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2010.05.05. 23:49:39

Dezső bazz, örülj, hogy nem betűtésztából kellett üzenetet küldeni a mentőkocsi oldalán a Szabály Erikának, hogy macskajelmezben mentsen ki.

vitek 2010.05.06. 13:24:58

Remelem azert ez a felrement email nem veszi el Dezso kedvet a tovabbi levelezestol. Igazabol en ugy latom hogy a rengeteg feszultseg ami az utobbi idoben felhalmozodott Dezsoben, leginkabb levelezgetessel lenne levezetheto.

Arrol nem is beszelve, hogy alig birtuk ki hogy ket hetig nem volt email, most hogy Dezso visszatert lehetne kicsit aktivabb, nehogy mar azt higyjuk hogy kezd behalni ez a blog (ha kethetente van email akkor ez nem fogja sokaig huzni, meg a hetente is ritkas szerintem, es ma mar csutortok van).

csacse · http://csacsee.blog.hu/ 2010.05.06. 13:31:29

remélem érzitek, hogy május elsejétől nyitnak a strandok, kezdődik a balatoni szezon,nyaralás, rövidülnek a szoknyák, lesznek fesztiválok, lesz itt program a Dezscinek, lesz levél a mailvadásznak és lesz program nekünk is :)

Islandia 2010.05.06. 14:02:57

Dezsőmentes időszakokra ajanlom az e-mailes műfaj kedvelőinek a következő könyvet:
Matt Beaumont: e-sztori
Csak egyszer tettem le olvasás kozben, amikor rámreggeledett, és indulnom kellett dolgozni...

kzolika 2010.05.07. 01:00:09

Újlipótban nincs is kórház! :-)

queenga 2010.05.07. 09:10:09

Rosszat sejtek... Nemsokára Dezsőt bebörtönzik, s akkor 1-2 évig nem lesz új poszt..

WonderCsabo 2010.05.07. 10:07:45

Kérem szépen, dezső meggyógyult, ide a levelezésével!

cooper82 2010.05.07. 12:59:45

Most akkor mi van? Dezső visszament Marika néni szoknyája alá a kórházba még három hét gyógykezelésre? :S

Nevet beírni! 2010.05.07. 17:34:50

Ki éll visza a nevemmel?
Marika

Nevet beírni! 2010.05.07. 17:48:14

Haló!
Fiatalember! Gyüjjék mán vissza jövö héten!

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2010.05.08. 14:47:58

Én azért a valósággal némi korrelációt vélek felfedezni a levelekben (mint közületek oly sokan mások is). Innen nézve az emberek annnnyira megérdemlik egymást. Őszintén, barátaim, ki merné szívre tett kézzel kijelenteni (modor off), hogy Dezső nem egy faszkalap?

Asszúrbanapli 2010.05.10. 09:53:11

Nem tudom mi lehet Dezsővel, de amíg visszetér, hallgassatok egy kis zenét
egyzene.blog.hu/2010/05/10/dr_didg_my_little_pony

Fekete Pákó 2010.05.10. 15:51:39

a faszom van már dezsővel?!

eso 2010.05.10. 16:03:54

Hol van már Dezső?!
Ha ez ilyen lassan halad, leszokom a blogról. :(

2010.05.10. 18:59:44

Dezső, bazzeg! Épülj már fel és menj el mondjuk bevásárolni, wellness-kedni, teniszezni, akárhova! bárhova, ahol konfrontálódni tudsz! Legalább a közös költséget fizesd be személyesen. Vagy pont, hogy ne és akkor majd jól megmolesztál a képviselő.
Nem tervezgeted, hogy elmész nyaralni? A társasutazásokat Neked találták ki!!! De szigorúan csak olyan utazási irodát válassz, akik foglalkoznak a panaszkezeléssel elektronikusan!!

Színes Géza 2010.05.10. 22:38:09

dezsőbaszod! jössz vissza?!

WonderCsabo 2010.05.10. 23:14:25

Már egy hete nincs dezső? Mailvadász, már nincs kibúvó, dezső meggyógyult. Kérjük vissza!!!

Atyag atya · http://egyzene.blog.hu/ 2010.05.11. 09:30:38

míg nem volt Dezső, addig se hiányzott senkinek :)

hoel 2010.05.11. 11:02:20

Dezső hasonlit egy volt egyetemi csoporttársamh: kifogás szinten 6 szor halt meg a nagymamája, minimum 7 szer a nagypapája, valamint őt magát is több, egyenként halálos kór teritette le. Persze papiron, a tanulmányo osztály felé.

hoel 2010.05.11. 11:02:58

csoporttársamhoz

Stupidella 2010.05.11. 11:08:10

@hoel: azért a TO-sok sem hülyék. :)

hoel 2010.05.11. 13:47:29

@Stupidella: A 7 ik nagypapa haláláig nem bukott le:)) Ahogy Dezsőt is mindenki sajnálja, hogy micsoda balesetet szenvedett, hú és nyilván kórházban fekszik. Hát, nyilván.

csacse · http://csacsee.blog.hu/ 2010.05.11. 16:32:21

vagy kúrvára katolikus lett a dezső, vagy nincs neki internetje...pipulok

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2010.05.12. 00:24:51

Dezső esete a rokkant parkolóval és az akadálymentes épületekkel :).

Gabor... 2010.05.12. 10:35:21

Jöhetne már az új poszt...

Öhöm Böhöm 2010.05.12. 12:30:53

még mindig nincs Dezső?????
Tiszta depis vagyok már - megyek is depis zenét hallgatni egyzene.blog.hu/2010/05/12/sixteen_horsepower_brimstone_rock

smatte 2010.05.12. 12:33:50

száááz!:)
Írjál Dezső, vagy összehúzom a szemöldökömet!!!

tsimike 2010.05.12. 12:40:02

Na mivan Dezső, újra elkaptak, vagy netán Martinkóné Szőgyi Marika utalt vissza az osztályra?

danz 2010.05.12. 14:28:37

@Mailvadász, a következő levél nem a képzelet szüleménye, hanem bizonyíték hogy Dezső álnéven a cégünknél (Szem Méh Bt. ;) dolgozik, legalábbis nem kis nyomokban az ő munkásságát véltem benne felfedezni :)
Mindenkinek jó szórakozást hozzá...

"Szia Laci !

Azért írok neked, mert a Pénteki napon történt egy súlyos incidens,amely veszélyeztette a testi épségem, és szeretném ha a jövőben az IBM biztosítaná a biztonságos munkavégzéshez való lehetőséget.Miközben dolgoztam, az osztályra nemrég érkezett Kerekes Zsolt a szemembevilágított egy lézerpointerrel, és csak a lélekjelenlétemen múlott, hogy nem néztem oda tudatosan,mikor megpillantottam a piros fényt a melettem levő szekrény hátulján,elkerülve ezzel a komoly szemkárosodást,majd ezután határozottan megkérdeztem tőle, eszénél van-e, hogy ilyet csinál.(az eszköz nem az övé, hanem Oros Andrej tulajdonát képezi,aki mellesleg szintén próbálkozott ezzel 2nappal korábban, de neki időben kicsavartam a kezéből, mielőtt még a szemem célbavehette volna).

Az eset több kérdést is felvetett bennem :

-Hogyan hozhat be valaki olyan eszközt a site területére, ami nem szükséges a munkája végzéséhez,és komoly egészségkárosodást lehet vele okozni másoknak, hogyha a munkavédelmi oktatás elvégzése után mindenkinek tisztában kell lennie szúró-vágó eszközök melett minden egyéb, veszélyes eszköz behozatalának tilalmával is.

-Milyen alapon veszi a bátorságot egy (ujonc) munkavállaló, hogy a másikat munkavégzés közben ilymódon inzultálja.

-Köteles vagyok-e eltűrni, hogy adott esetben egészségkárosodást szenvedjek képzetlen,tetteik veszélyességével tisztában nem levő emberek tudatlansága miatt.
Úgy gondolom, hogy attól még hogy nincsenek tisztában a lézerek szemre gyakorolt káros hatásainak következményével attól az létezik .(jól jellemzi a tájékozatlanságukat, hogy egyikük a saját szemébe is belevilágított, mikor szóvátettem neki az esetet, mert nem hitte el nekem, hogy veszélyes a lézerbe belenézni.)

-A hétfői napon annak ellenére hogy C-napot vettem ki, elmegyek szemészeti szakrendelésre, hogy ott megállapítsák, ért-e engem egészségkárosodás.

Kérem az eset mielőbbi kivizsgálását.
Z. Á.
Junior IT Specialist"

danz 2010.05.12. 14:30:07

uppsz a neveket elfejetettem kiszedni... ha lehetne kérnék rá egy kis moderálást :)

Vudulány 2010.05.12. 17:13:14

@mailvadasz:
Hát hogy a viharba ne!
Rég jártam erre, még mindig nincs új Dezsőőő?:(

2010.05.12. 19:13:48

@danz:
Ha Dezső nem ír valami újat rövid időn belül, Te leszel az új kedvencem.
Ez a levél naaaagyon súlyos, simán elhittem, hogy Dezső írta ;)
Kérd meg ezt a kollégát, hogy levelezzen Veled a problémáiról.

danz 2010.05.12. 20:18:04

@hErpEsz: az a durva, hogy ez tényleg valódi levél !!! Szóval ne haragudj, de én egy ilyen emberrel, aki írta nem óhajtok levelezésbe bocsátkozni, remélem megérted, ki a ráknak kell egy Dezsőféle ellenség :) (ha lesz bármi folytatás és értesülök róla akkor felrakom)

Még egy kis extra a subject ez volt: Veszélyes eszközök a site területén.

Mailvadásznak meg itt a kihívás, überelje az életet :)

punca 2010.05.13. 03:50:52

@danz: király vagy!!!:D:D
Egyébként ha Dezső(akarom mondani Dezsőmail) még sokáig kussol, akkor valóban rajtad fogunk élni!:P

punca 2010.05.13. 03:52:12

@danz: király vagy!!!:D:D
Egyébként ha Dezső(akarom mondani Dezsőmail) még sokáig kussol, akkor valóban rajtad fogunk élni!:P

hoel 2010.05.13. 07:44:54

@danz: Ez a példa is jól mutatja, hogy a Dezsők köztünk élnek!:)

CsakLóri 2010.05.13. 09:57:08

@danz: Gratulálok, megmentetted a többszörösen visszaeső Dezső függőket! De átlátok a szitán, a Szem Méh Bt. nincs bejegyezve.. ;)

2010.05.13. 10:56:30

Ha-Ha, micsoda nyelvi lelemény ez a cégnév! most esett le... :|

Vigyázz kedves mailvadász, mert ha elhanyagolsz bennünket, itt az utódod: danz összeáll ezzel a laser pointer-fóbiás kollégájával, letaszít a trónról és elhappolja a rajongótáborod.

Szem Méh Bt... hát ez hatalmas!

Mr.Brooks 2010.05.13. 12:33:48

@danz: Indíts blogot, és ha heti 1-2 posztot írsz, már jó vagy, de tényleg!

csacse · http://csacsee.blog.hu/ 2010.05.13. 14:47:55

lehet h. levarta a Szőgyinét és most büntiben van, de élvezi :)

TH 2010.05.13. 16:21:57

@danz: vazzeg, ez ütött. :D

2010.05.13. 16:41:47

Béláim, kik hiányoljátok az új dezső posztot, tudtok olvasni ?
Mi ennek a posztnak a címe ?
ZÁRÓ és JELENTÉS.
Tehát beZÁRt a dezsőblog.
Értitek mááááár !!!???
menjen mindenki innen, nincsittsemmilátnivaló.

Platon 2010.05.13. 17:12:58

Hm. Dezsőnél úgy tűnik komplikációk léphettek fel. Lehet Jimmy "Steel" is rátalált? :)

Azért hacsaknem a karja tört el, hát igazán nekiláthatna hogy ledolgozza a kórházi kezelés alatt felgyűlt a restanciáját a postafiókjában.

Öhöm Böhöm 2010.05.14. 10:14:32

Dezső szerintem Peti bácsi buliján egyzene.blog.hu/2010/05/14/electric_apricot_uncle_pete_s_party mulat, és baszik az egészre

tsimike 2010.05.14. 10:19:03

@Platon: Ha a karja törött akkor sürgősen megtanulhatna lábbal gépírni...

csacse · http://csacsee.blog.hu/ 2010.05.14. 11:12:49

lehet, hogy azért tér vissza mert valaki elkapja az utcán, és elveri mert nem levelezget. hmm
érdekes lenne

nsub 2010.05.14. 15:22:13

Skandallum!

Dezső egyre ritkábban és alacsonyabb színvonalú írásokkal jelentkezik.
Mi van itt kérem?

Adjátok vissza a "régi-Dezsőt"! :)

VarÁnusz 2010.05.14. 16:52:09

régi is, szar is, koppintás is, de hát ha nincs más....

From: Tallóy Zsolt
Date: 2010/03/02
Subject: ütközés
To: Hegedűs Dezső

SzevaszDéé!

Ezer éve! Nincs kedved összefutni valahol, valamikor?
Mobil vagyok, mondod, csináljuk.

Zs.

From: Hegedűs Dezső
Date: 2010/03/02
Subject: ütközés
To: Tallóy Zsolt

Nabazmeg, te ki vagy?

d.

From: Tallóy Zsolt
Date: 2010/03/02
Subject: ütközés
To: Hegedűs Dezső

Dezsikém!

A humorod a nem váltotott. :)
Tényleg emlékeztetnem kell téged a régi időkre?
Kenutúra, sátrazás, az a jó kis banda. Kár, hogy szétment a csapat.
Na, így sem ugrik be?

Zs.

From: Hegedűs Dezső
Date: 2010/03/02
Subject: ütközés
To: Tallóy Zsolt

Ja, de persze, oké. Mi újság, mi van veled?

d.

From: Tallóy Zsolt
Date: 2010/03/02
Subject: ütközés
To: Hegedűs Dezső

Dezsőkém,

na ugye, hogy megvan! :)
Rendben vagyok pajtás, nem panaszkodhatom. Volt egy nagyon szar időszak az életemben,
de aztán helyre rázódtam, voltam egy agykontroll tanfolyamon, nagyon sokat segített.
Azóta jobban odafigyelek magamra és a dolgaimra. Most van csaj is, meg meló is, egy országos jegyértékesítő hálózat egyik irodájának a vezetője vagyok, és elmondhatom, hogy teljes az életem.
Na, dumálhatunk ezekről is, vagy bármiről, valamikor tali?

Zs.

From: Hegedűs Dezső
Date: 2010/03/02
Subject: ütközés
To: Tallóy Zsolt

Zsozsókám szevasz!

A jóisten küldött téged hozzám! Istenem mekkora bulik voltak régen azok a sátrazások, emlékszel? Frankó látni, hogy ilyen jól vagy!
Figy, nem tudnál esetleg szerezni két jegyet a májusi metallicára? Életmentő lenne!
Kösz, haver! :)

Dezsi

-----------------------------------------
From: Hegedűs Dezső
Date: 2010/03/02
Subject: koncert
To: Milavecz Ágnes

Szia Ági,

Úgy néz ki lesz két jegyem Metallicára, tudom, hogy oda vagy értük.
Ha esetleg meghívnálak, el tudnál jönni? :)

Rocker Dí

From: Milavecz Ágnes
Date: 2010/03/03
Subject: koncert
To: Hegedűs Dezső

Szia Dezső!

Persze, szuper, arra bármikor!
Nagyon köszi!!

puszi
Ági

------------------------------------------

From: Tallóy Zsolt
Date: 2010/03/03
Subject: ütközés
To: Hegedűs Dezső

Dezs,

persze, semmi akadálya.
Csak mondd milyen kell, ülő, álló, melyik kategória, azt már mondom is az árat, eldöntöd,
és ha esetleg össze tudnánk futni (még mindig nem válaszoltál rá), akkor az irodavezető személyesen hozza el neked a jegyeket, na mit szólsz Dé? :)

Zs.

From: Hegedűs Dezső
Date: 2010/03/03
Subject: ütközés
To: Tallóy Zsolt

Jegyárak, ez marha jó! :D
Beszéljük meg akkor a talit, és várom az irodavezető urat ;)



From: Tallóy Zsolt
Date: 2010/03/03
Subject: ütközés
To: Hegedűs Dezső

Dezsőkém, remélem nem értettük félre egymást.
Azt nem tudom megoldani sajnos, hogy ingyen kihozok neked jegyet. Szigorú központi elszámolás
van, és amúgy sem vagyok ilyen fajta. Egyébként meg 10 és 20 ezer között vannak nagyjából a jegyek, ez szerintem nem olyan gáz.
Na, hogy legyen?

Zs.

From: Hegedűs Dezső
Date: 2010/03/03
Subject: ütközés
To: Tallóy Zsolt

Zsolti, baszod, nemár! Figy, ha jegyet akarok VENNI, akkor bemegyek egy ilyen helyre és megveszem. Ne csesszél már ki velem, már van egy csaj is, tizenvalahány éve ismerem, jó, nem egy friss hús, de szépen tartja magát, és a Metallicára nedvesedik. Nagyon kéne az a két jegy öreg! Légy jó a régi cimbihez plííz.

Dezs

From: Tallóy Zsolt
Date: 2010/03/03
Subject: ütközés
To: Hegedűs Dezső

Ne haragudj Dezsőkém, nem fog menni. Tali azért mehet?

Zs.

From: Hegedűs Dezső
Date: 2010/03/03
Subject: ütközés
To: Tallóy Zsolt

A faszomat kapjad be Zs! Engem etetsz bazdmeg, én is sales területen vagyok, nem szopom be, hogy nem esik ott le nektek egy-két jegy! Van csajod, melód, faszán vagy, most már leszarod a régi haverokat, mi? Mekkora egy gecinagy féreg vagy te hallod. Gerinckontroll kell neked nem agy! A talit meg felejtsd bazdmeg, töltsd inkább az időt anyáddal amíg még lehet, buzigyerek!

--------------------------------
From: Hegedűs Dezső
Date: 2010/03/03
Subject: koncert
To: Milavecz Ágnes

Szia Ági,

Sajnos gond van a koncerttel, átbasztak és úgy néz ki nem lesz jegy :(
Sajnálom.

puszi

D

From: Milavecz Ágnes
Date: 2010/03/05
Subject: koncert
To: Hegedűs Dezső

Szia Dezső!

Én is sajnálom, de talán nincs akkora gáz, mert utánaérdeklődtem, egy ismerősömék nem tudnak elmenni és átadnák a jegyeket, 2 db-ot kedvezményesen 25.000 Ft-ért.
Na, megyünk?

Puszi

Ági

From: Hegedűs Dezső
Date: 2010/03/05
Subject: koncert
To: Milavecz Ágnes

Szia Ági!

Hát, az az igazság, hogy egy kicsit szívom a fogam, de nem bánom, mehetünk.
Mennyivel kéne beszálljak?

D.

From: Milavecz Ágnes
Date: 2010/03/05
Subject: koncert
To: Hegedűs Dezső

Szia Dezső,

Beszállni? Az eredeti elképzelés szerint nem úgy volt, hogy te hívsz meg engem?
Csak kérdem.

Ági

From: Hegedűs Dezső
Date: 2010/03/05
Subject: koncert
To: Milavecz Ágnes

Na jó, most lett elegem bazdmeg, egy lehúzós köcsög vagy te is!

De tudod mit, még 10 évvel ezelőtt be is vállaltam volna, de most?
25k-t kinyomjak az ablakon egy metálhakniért meg a löttyedt seggedért?
Ne nézz már csókának baszki, akkor inkább beteszek egy régi cd-t meg veszek a piacon egy kiló
narancsot, pénzéhes ribanc!

Tengereczki Pál · http://egyzene.blog.hu/ 2010.05.14. 17:13:12

nohát, má Dezső fanfictionok is vannak bakker?!

WonderCsabo 2010.05.14. 17:34:05

@VarÁnusz: Nem rossz ez! :)

Jöhetne már az igazi dezső is!

IV. Bela 2010.05.14. 22:35:34

@VarÁnusz:
Akárki vagy, ez kurva jó lett. :D

manor 2010.05.14. 23:21:52

@VarÁnusz:
hehe, egész jó, egész jó, a Zárójelentést veri:)

raavi 2010.05.15. 20:35:25

Dezső nem próbálkozik a Megasztárban?

Bikfenc 2010.05.16. 00:02:59

@VarÁnusz:
JJóóóó!
Már vártam mikor lép színre egy önjelölt mailvadász.
De ez nagyon jó lett!
Hajrá! Várjuk a következőt!
;)

Rebca 2010.05.16. 01:43:12

Dezső bekaphatja, napi posztokkal rászoktatott egy csomó embert, erre eltűnik hetekre!

tsimike 2010.05.16. 20:18:42

@VarÁnusz: Hát most monhatjuk hogy hiánypótló lett :D

acarc 2010.05.16. 23:08:33

@VarÁnusz: zsír lett, jöhet még ;)

2010.05.17. 09:50:16

@VarÁnusz: óriási... riszpekt !!

Total Recall 2010.05.17. 11:10:08

@VarÁnusz: megaLOL!
Ez teljesen átjött! Hiteles... a régi Dezsőket idézi, minden benne van.

Hajrá, csak így tovább!

É2I 2010.05.17. 11:18:40

@VarÁnusz: Grat, jó lett!

/on
Dezső bazmeg! Előbújhatnál mostmár a vackodból!
Eteted itt jónépet aztán meg elhúzol a vérbe.
Tán összejöttél a homikkal? Vagy mi? Remélem nem lettél te is buzi, mer nagyon úgy néz ki.
Tessék szépen mélezni, mint régebben. Egy sales nem hagyhatja cserben a vevőit, ezt neked tudni kell!

ui:
A pizsamát visszavitted már?

hoel 2010.05.17. 11:29:49

@VarÁnusz: Dezsőpótléknak- átmenetileg!- megteszi.( ugye, hallod, nathanp: átmenetileg!!)

Pantone354 2010.05.17. 12:18:39

@VarÁnusz: Kellet már mint egy falat kenyér! Köszi és gratu!

trallalalala 2010.05.17. 13:36:26

nathamp: Nevet Beírni! :D:D

trallalalala 2010.05.17. 13:41:06

@VarÁnusz: áááááállat vagy jani!:D:D csak így tovább, jöhet még!

zsóka45 2010.05.17. 13:46:23

fbm.az nem lehet,hogy egy,csak egy legény van akinek van filhallása és ráérez a szavak izére a stilusra !? ő hoel

Deuce Bigalow 2010.05.17. 16:51:15

addig is, itt van egy hasonló sztori:
www.break.com/index/psycho-girl-forgets-boyfriend-is-in-europe.html

kicsit hosszú, de tanulságos! :)

yippyupp 2010.05.18. 08:44:23

@VarÁnusz: köszi, mehet ki posztba : )

Islandia 2010.05.18. 11:29:37

Azért kár Dezsőért... A legjobb arc volt Adrian Mole óta...

égafater 2010.05.18. 11:56:28

Dezső! Szúrd anyádat fosón, hogy nem hallatsz magadról! Mindenhol felkelted az olvasók érdeklődését oszt jól eltűnsz. Perverz állat!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.18. 14:19:35

Dezs mélbox megszüntetve, kérem, kaccsojja ki !

Mr.Brooks 2010.05.18. 15:38:37

@Deuce Bigalow: Ez k*rvajó! Szakadtam a röhögésről, főleg amikor írta h csak tettette hogy szereti a filmeket meg műsorokat amiket a palival nézett:D:D:D

B.@.T. 2010.05.19. 09:28:10

Dezs.bazd+ most má +rugnálak
Tessék szépen levelezni

Deuce Bigalow 2010.05.19. 09:52:36

@Mr.Brooks: hát elég kemény a sztori, ha ez tényleg így volt. mondjuk az is kemény, hogy a csávó elhúz 12(?) napra Európába, és egy qrva üzenetet, vagy e-mailt nem képes elküldeni a nőjének, hogy élek, hiányzol, stb....
D-re meg gondolom szükség van a gátokon, vagy fejen találta egy szálló cserép... vagy ő is elhúzott a kontinensről, és nem képes egy qrva mailt küldeni! :)

kerikak 2010.05.19. 15:27:15

@VarÁnusz: ez jó vol, köszi :))
úgy tűnik meghalt ez a blog :(((((((((

fülesbagoly 2010.05.19. 16:26:21

úgy tűnik, a ZÁRÓJELENTÉS-t szó szerint kell értelmeznünk.

mr.guargumi 2010.05.19. 18:20:01

kár érte..valaki, aki tudja tartani a szintet (és nem egyszerre 20 blogban gondolkozik..) nem koppintja le a témát..?

k.t. 2010.05.19. 20:49:54

Dezs mailvadászt is magával vitte az örök kárhozatba?
Asszem már a spamet is kiolvasnám HD postaládájából.....

gergel 2010.05.20. 09:58:20

Dezső kell a népnek!

Ikkyu · http://www.ikkyugasztrokalandjai.blogspot.com/ 2010.05.20. 10:21:52

Megint eltelt több mint 2 hét!!!! Mi van már?

Eric_Cartman 2010.05.20. 12:46:15

Arra nem gondoltok gyökerek, hogy esetleg a szövődményekbe belepusztult a szegény pára ? Vagy felnyitották az agyát, mint az édesanyjának ??? (Irénkének)
Komolyan mondom, ilyen érzéketlen, buflák népséget nem láttam Ike Broflovski körülmetélése óta !

cheega 2010.05.20. 14:41:31

talán azér zárójelentés, mer ennyi vót.

hundertwasser 2010.05.20. 18:15:11

R.I.P, dezsőnek meg kellett halnia! Talán a rectumban elhelyezett pokerchip szövődménye?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.05.20. 21:41:20

Az összes kedvenc blogom megszűnik? Hát mi a fasz van itten, kéremszépen?

Színes Géza 2010.05.20. 21:48:38

Mailvadász szarjon sünt!

Ikkyu · http://www.ikkyugasztrokalandjai.blogspot.com/ 2010.05.21. 12:36:01

Vasárnap lesz Dezső névnapja! Lehet, hogy a kórházban ünnepel?

Mr.Brooks 2010.05.21. 13:34:04

legalább annyit írhatna hogy vége, balfaszok, befejeztem a blogot. de neeem, kell a reklámbevétel bizonyára, így neki csak jó hogy ha többször benézünk, ezáltal is nő az oldalbetöltés...

Deuce Bigalow 2010.05.21. 13:56:44

chill dudes, nem hiszem, hogy megszűnt volna a blog.
közeleg a vb, a "mailvadászt" gondolom eléggé leköti a "loscatrachos.blog.hu"-ba töltendő forrásanyagok feldolgozása...
igaz, kereshetett volna egy bértollnokot! ;)
varánusz: toljad adddig is!

2010.05.21. 14:38:02

@fülesbagoly: na pont ezt ugatom én is. Lassan már szánalmas lesz idekommentezni... hogy holadezső mérnincsitt.
Nem értenek a zemberek a szóból, pedig a lap tetejéán kurvanagy betükkel oda van írva.

Palmer Eldritch 2010.05.21. 17:14:13

Dezső már elutazott a foci vb -re :)
Nincs mail > csak sör, pina, foci, bunyó

Tira Mihály 2010.05.21. 18:09:38

ez emilben is terjedt, lehet, hogy ismeritek, de a kartonozás miatt legyen minden egy helyen. fő rend, ahogy Szügyiné mondaná:

T-Home:

A 2009.11.12-én tett internet szolgáltatásban tapasztalt hibabejelentése érdekében technikus kollégánk 2009.11.13-án megpróbálta orvosolni aproblémát, mert Ön akkor nem tartózkodott otthon, illetve az adatbázisunkban nyilvántartott telefonszámon sem sikerült a kapcsolatot felvennünk Önnel.
Kérjük, amennyiben az Ön által észlelt hiba még jelenleg is fennáll, jelezze társaságunk felé a 1221-es telefonszámon."

Polgár válasza:

Kijelentem, hogy a fent említett napon végig az otthonomban tartózkodtam, és a kollégáját vártam, maguk meg itt buziskodnak velem.

Az, hogy mint utólag kiderült, Önök nem tudnak beírni egy telefonszámot, úgy vélem nem az én hiányosságom.
A megadott címen található lakás nincs körülvéve sem vizesárokkal, nem vezettem villanypásztort a kaputelefonba, valamint nagytestû harci kutyák sem õrzik azt.

Két kollégájuknak furcsamód már sikerült eljutni a lakásba, valamint felhívni engem a rosszul rögzített telefonszám ellenére - bizonyára Danny Blue és Christian Panthera - szintû telepatikus képességeik segítségével. Mivel a kollégája baszott kijönni, és a hibát nemi szerve ritmikus húzogatásával próbálta elhárítani, az általam érzékelt probléma még mindig fennáll. 9 -szer pofáztam el maguknak, hogy hibás a modem, amit Önök biztosítottak.
Maguk hülyének néztek, hiszen az Önök adatai szerint minden rendben.

Ezek után persze még én hívjam fel magukat 10-edjére is, amivel úgy vélem, kimerítik a pofátlanság határát. Véleményemet az ügyrõl, a szolgáltatásról és a cégükrõl egyetlen köpéssel kifejezhetem. Öröm az ürömben, hogy ügyintézõik nagyon kedvesek és segítõkészek, az meg egy másik dolog, hogy a "kapcsolja ki a tûzfalat és a vírusirtót" - színvonalú tanácsaikkal nyugodtan kitörölhetem ám a seggem.
Ha kellemes társalgásra vágyom, egy más jellegû emelt díjas telefonszámot tárcsázok.

Mellékelten bátorkodtam elküldeni az önéletrajzomat is, mivel ennyi szaktudással én is rendelkezem, ezért örömmel lennék egy ilyen remek, dinamikus csapat tagja. Szerencsére szolgáltatásuk ingyenes, vagyis pontosan annyiba kerül, amennyit ér, ez megmagyarázná, miért is akciós az elsõ három hónapban.

Megkísérlem elmagyarázni még egyszer, utoljára:

1. A problémán forrása a hibás modem.
2. Önök küldenek egy szerelõt, aki ért a számítógéphez, valamint egy mûködõ modemet, továbbá egy hálózati kábelt, mivel ez a szar ami itt van, csak fojtogatós szexre alkalmas, másra nem.
3. Küldenek a szerelõvel egy embert, aki tudja használni a telefont, a kaputelefont, valamint a liftet, bár jöhetnek lépcsõn is, így ez csupán ajánlott opció.
4. Kicserélik a modemet. A szerelõ bejön, köszön napszaknak megfelelõen, leveszi a cipõjét, visszautasítja a felkínált frissítõt és kicseréli a modemet. A közlekedõs ember kint marad.
5. Aláírom a munkalapot, a szerelõ elköszön és kimegy.
6. Mûködik a szolgáltatás és mindenki boldog.

Amennyiben a fenti hat pont nem megvalósítható, akkor ne fáradjanak a szolgáltatás kikötésével, mert kivágom az egészet a picsába, mivel Önök megvalósították a szerzõdésszegés fogalmát, ugyanis ez nem szolgáltatás, hanem egy fos. Egy FOS!!!

Feltételezem, Önök jobban szórakoztak levelem olvasása közben, mint jómagam, de ne gondolják, hogy viccnek szántam; ez egy kibaszottul HIVATALOS PANASZ.

Sajnálom, hogy méltatlan helyzetbe kerültem maguk miatt, de csak azoknak adom meg a tiszteletet, akik :

1. Szintén megadják,
2. Kiérdemelték,
3. Félek tõlük.

Sajnálatos módon Önök egyik kategóriába sem esnek bele, ezért hát levelem keserédes hangvétele. Amennyiben hajlandóak rendesen végezni a munkájukat, akkor Önök felhívnak az általam megadott telefonszámon, és egy Önök által kiválasztott idõpontban készséggel állok rendelkezésükre.

Várom megkeresésüket! Nyomorékok!

Tisztelet nélkül:

Aláírás

vernyul 2010.05.22. 06:34:05

@Tira Mihály: Ez a UPC-nek ment, eredetiben van iktatva.

Dunyi az Agilis 2010.05.23. 00:42:29

Boldog Névnapot, gyíkarc!
Rendben vagy már mentálisan?

zsóka45 2010.05.23. 08:42:59

Dezsőkém!Isten éltessen sokkal tovább, mint gondolnád,bammeg!

HKai 2010.05.23. 09:44:53

Nevednapja alkalmából boldogat, te fiktív senkiházi :)

Emberke · http://ketely.blog.hu/ 2010.05.23. 14:34:19

Dezső hol vagy? Mi történt?

Komolyan aggódom!

Üzenj, írj, válaszolj!

Egy druszád!

Eric_Cartman 2010.05.23. 17:21:17

Isten éltessen, te gyökér.

zsúr, na, lista · http://nemcigany.blog.hu 2010.05.24. 08:50:29

fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar
fos szar

DennyX · http://anomaly.blog.hu 2010.05.24. 21:32:22

Jó.. szerintem is vége.. Szíjjá gázt mailvadász!

égafater 2010.05.24. 23:44:56

ilyet nem baszott a világ. tarda és dezső helyett honduras fociblog...

sic transit gloria mundi

a net is csak egy nagy rtlklub

Magg (törölt) 2010.05.25. 11:19:35

Mi van????
Dezsőke belehalt sérüléseibe vagy leszázalékolták?

Fekete Pákó 2010.05.25. 12:37:53

a faszomat verném beléd dezső

Dr. Kix 2010.05.25. 13:41:24

Nathanp-nek nem erőssége az elköszönés. Nyugodj békében, Dezső!

csacse · http://csacsee.blog.hu/ 2010.05.25. 14:18:00

mostmácsakazérisbenézekidehetenteeccerna

Én vagyok az apád 2010.05.26. 10:55:16

Mi lesz mááááááááá?!?!?!?!

Karex 2010.05.26. 11:06:41

Dezsőőőőőő merre vagy?????????????????????????????????????????????

hoel 2010.05.26. 12:30:20

Nathanp, a nőkkel is úgy bánsz, mint a blogjaiddal?, cseszed!

H3rold 2010.05.26. 18:18:43

Elég nagy paraszt lehet, az biztos.

councillor 2010.05.28. 08:43:05

nathanp bazdszíven ezzel is az lesz mint a tardaval? 1 sort iderittyenthetnel, hogy "sracok pihenek kicsit mert kifogytam az otletekbol" meg ha nem is igaz.. faszompászzmekk

Mitévő Légy 2010.05.28. 10:13:35

biztos rájött a Dezső, hogy olvassák a leveleit...

Kicknick 2010.05.28. 15:47:29

Kedves Feleim!

A Fiatalember visszjött pizsamástól és a 7-es kórteremben fekszik - hála a 35 évnyi tapasztalatomnak. Jelenleg az utókezelése folyik, napközben együtt ebédelünk, felépülése eltart egy ideig.
(üzentem volna hamarabb is de 11:30 és 13:00 között ebéd szünet)

Hannibál tanár úr 2010.05.28. 16:41:11

T. szülő!

Értesítem, hogy Dezső a mai biológia órán - melynek az emberi szexualitás és szaporodás volt az anyaga - szemérmetlenül bámulta a lenge öltözetű, friss diplomás kolleginát, s eközben önkielégítést végzett. Kirívóan közösségellenes magatartása miatt megintem. Kérem, otthon beszélgessen el Dezsővel, és feltétlenül jelenjen meg a jövő pénteken esedékes fogadóórámon!

L. Hannibál, of.

Celtic 2010.05.28. 17:44:41

@egyszeregysárkányegyszeregykirálylány: nem, nem ertjuk. De te vagy a 37. aki feltalalta, szoval biztos ugy van.

cindbl 2010.05.31. 12:57:48

eh, nathanp telleg brandet epit :) mondjuk nekem kicsit ellenszenves ezekkel a "felporgetunk egy blogot, majd hagyjuk a picsaba" dolgaival, de nyilvan nem az en szeretetemre hajt.

ha vege ennek is, hat vege.

luckky24 2010.05.31. 13:37:27

megszünt, vagy mi van?? tudtok valamit??

Celtic 2010.05.31. 17:30:58

@luckky24: Nem halt meg, csak pihen. Szeret a hatan fekudni.

theutat villám 2010.06.01. 11:18:11

dezső a kedvencekből eltávolítva.

gudbáj

uninterested 2010.06.01. 13:18:53

Dezsőt elmosta a víz, mint az M1/M6-ost.

keppi 2010.06.02. 00:15:53

mi a fasz van dezsővel

kk_kk 2010.06.03. 14:56:11

@Celtic:
gyönyörű a tolla..

Platon 2010.06.04. 19:29:21

@Ikkyu:

Dezső szerintem elutazott a VB-re.

Reméljük hogy július 11. után visszatér.

(loscatrachos.blog.hu)

Nr01 2010.06.05. 06:17:56

@e-apeh: Takarodj a kurva játékoddal innen, te köcsög

mooncat · http://rajzoltam.blog.hu 2010.06.08. 12:43:05

mi a f..sz van már?
valaki agyonverte végül? (ahogy az várható)

brabus 2010.06.08. 18:10:56

kurva anyját annak, aki abbahagyta a blogot!

regisztráltam · http://href.hu/x/cdde 2010.06.09. 18:15:36

nincs valami új blogja nathanpnak, csak nem tudunk róla?:D

E220 (törölt) 2010.06.10. 13:10:53

nem volt meg meg a 250 komment, lehet arra var dezso :) szoval hajra!

Vagy lehet h diplomazik / erettsegizik mailvadasz...;)

akarhogy is, keresek egy masik blogot, meguntam, h allandoan vissza kell csekkoljak.

helianthus 2010.06.10. 14:40:21

Én alapjában véve türelmes ember vagyok, de most már aztán irgum-burgum.
Én nem akarok másik blogot, én Dezsőt akarom.

Sákif za morro? 2010.06.10. 16:47:20

Mi van Dezső!? kikötötték az internetet?

nyulosgumitej 2010.06.10. 20:21:41

Hát én ezt már nem bírom!!!
Dezső gyere vissza!!!
Hiányzol nekünk!
Ha kell adunk ötletet, csak valósítsd meg őket!!!
Kérlek kérlek kérlek!

juuztre 2010.06.11. 07:48:06

235. kommentár:
dezső nyaral: surl.hu/agh4dj

fernanda 2010.06.11. 08:56:17

Dezsőőőőő!!!!!! Bújjál már elő a barlangodból nemigazmár!

KFV · http://korosfeltunesiviszketegseg.blog.hu/ 2010.06.11. 12:06:19

Gondolom amíg a foci VB megy, addig "Dezső" szarik az itteni dolgokkal foglalkozni :(

yippyupp 2010.06.11. 13:14:12

220 felett, lesz-e még dezső?

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.06.14. 13:48:34

Nathapnak parkoljon egy pótos IFA a seggébe.

Ju$t an0th3R $taR^ 2010.06.15. 14:07:29

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker: ezt adom! és remélem, a focis buziskodás után visszatér.

helianthus 2010.06.15. 15:22:14

Néha úgy hiányzik a Dezsőmail,
mint a hercegnőnek a Don Juan....

gmhjm 2010.06.15. 21:51:02

most komolyan mi a rák van?

2010.06.15. 22:05:33

dezsőmailben zárás után kommentezni = nem menő.

Emberke · http://ketely.blog.hu/ 2010.06.18. 13:13:03

Dezsőnk!

Azemberek kívánsága, hogy gyere vissza!

Nyert a FIDESZ, eddig szar a VB, folyton szakad az eső, máshol árvíz van, meg orkán erejű szél (ez nagyon H. Bóna Mártás) van.

Gyere és tegyél rendet, örvendeztess meg minket azzal, hogy tükröt tartassz elénk!
Üdvözül:
Druszád!

Wendriner Tódor Emánuel 2010.06.20. 11:08:36

már a tardán is ez fájt, hogy faszér nem lehet odaírni, hogy vége. amíg az olvasottság kellett, addig jó volt a kommentelés meg a közösség, mosmár büdös?

micky79 2010.06.21. 11:31:38

Sajnálom.
De legalább annyi lenne benne, hogy közölje a hírt miszerint nincs tovább.

cindbl 2010.06.22. 00:21:02

sosincs benne annyi. miert pont most lenne? :D

Dr House 2010.06.22. 11:04:56

Dezső meggazdagodott a blognak köszönhetően és most utazgat a nagy világban talán Csurtusék utazási blogjában néha ír egy vendégposztot.

KubaHun · http://href.hu/x/clpb 2010.06.22. 19:14:59

Találtam folytatást, klikk a linkemre!

Emberke · http://ketely.blog.hu/ 2010.06.23. 12:05:55

Szerintem Dezső Kormányzati szerepet vállalt. Vagy az oktatásért felelős kormányzati egység berkein belül fog az erklöcsi, etikai és morális neveléssel kapcsolatban szakpolitikai tanácsot adni, vagy pedig kiemelt politikai marketing tevékenységgel lesz megbízve. Érthető, hogy nem ír, hiszen ez így már összeférhetetlen lenne.
Lehet, hogy az új média törvény tervezetet mögött is Ő áll.

papugaja 2010.06.23. 15:28:10

Dezső elkornyadt.
Meg kellett halnia?

Glory 2010.06.25. 23:43:45

kiesett a szarhazi honduras. dezso johetsz vissza :)

CoolBrady 2010.06.27. 09:24:53

Dezsőt látok közeledni!!

facepalm 2010.06.28. 14:59:15

"A vb alatt/után amúgy a Tudodmelyik könyvet ad ki, ahol egy bőröndnyi lóvé körül bonyolódik az élet, Dezső is felébred a kómából, meg egy meglepetés is bejátszik."

loscatrachos.blog.hu/

Ju$t an0th3R $taR^ 2010.06.28. 15:02:54

@CoolBrady:
Lassan vége ennek a faszom VB-nek, remélem, nathanp aktiválja magát!

Bezmag 2010.06.29. 01:37:23

Szerintem elnökké választják holnap álnéven.

brabus 2010.06.29. 10:07:04

Dezső a kurva anyádat te geci!

pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2010.06.30. 01:15:18

Ezennel lezárom a kommentelést, kérem mindenki oszoljon!

Aki utánam kommentel, az buzi!

DennyX · http://anomaly.blog.hu 2010.07.01. 22:53:09

víge van mint a botnak

ORDÍTSUK EGYÜTT:

ÉN EGY KENYÉRPIRÍTÓ VAGYOK!!!!!!!!!

Kultúrrendőr 2010.07.06. 12:31:46

Há', de Dezsőkém, mé' álltá' le?

égafater 2010.07.08. 23:16:01

Honduras már rég kiesett. Mi a tré van már?

égafater 2010.07.08. 23:17:11

ezek a kamuvírus linkes faszok annyira cikik. bazdmeg tamagocsitok is van még, faszarcúak?

KeCCeg 2010.07.10. 20:39:31

@égafater: a többesszám téves, egy tagról van szó :)

WonderCsabo 2010.07.10. 22:40:21

Kár, hogy vége lett. :(((

Ju$t an0th3R $taR^ 2010.07.11. 22:11:35

nathanp, holnap várom az újat, baszod...

égafater 2010.07.12. 16:18:42

AKI EZUTÁN KOMMENTET ÍR AZ BUZI!

napelemes harckocsi · http://href.hu/x/73ug 2010.07.12. 23:07:30

búúúúzzzzzííííí...
hátha akad még vevő:
surl.hu/agh4dj

manor 2010.07.13. 09:56:32

Aszondja ez a világribanca nathanp:
"A vb alatt/után amúgy (...) Dezső is felébred a kómából..."

DennyX · http://anomaly.blog.hu 2010.07.13. 22:19:39

víge van mint a botnak

ORDÍTSUK EGYÜTT:

ÉN EGY KENYÉRPIRÍTÓ VAGYOK!!!!!!!!!

arthungary 2010.07.14. 13:20:12

Sziasztok Dezső fanok!
Próbálkoznék egy kis utánzattal:

-----------------------

FUNNY EGG

From: Hegedűs Dezső
Date: 2010/07/13
Subject: funny egg
To: info@goldenbunnyshop.hu

Tisztelt Hirdető!

A licitera.hu oldalon megnyert termékkel (Funny Egg örömtojás)
kapcsolatban érdeklődnék (felhasználónév HD_King2010, az aukció lejárata előtt 2 perccel ütöttem le) Fizetési módnak az előre utalást választottam -egyrészt mert
sokkal olcsóbb, mint az utánvét, másrészt a számlavezető bankomnál hál'Istennek úgy vagyok, hogy az utalások nem kerülnek pénzembe. Hozzáteszem, így Önök is hamarabb a pénzükhöz jutnak-gyakorlatilag
tiszta bizalmi alapon, hiszen a termék még Önöknél van. Ha jól értettem, DISZKRÉT csomagolásban szállítják ki a megrendelő címére, ugye?

Köszönettel:

Hegedűs Dezső

--------------------------------

From: info@goldenbunnyshop.hu
Date: 2010/07/13
Subject: Re:funny egg
To: Hegedűs Dezső

Tisztelt Hegedűs Úr!

Köszönjük megrendelését.
Őszintén bízunk abban, hogy sok örömöt talál majd a kiválasztott termékben.
(Funny Egg 6db-os örömtojás maszturbátor szett)
A szett árát és a postaköltséget,
(mely tartalmazza az igen diszkrét csomagolás költségeit is) a következő számlaszámra várjuk Öntől:

xxxxxxxx-xxxxxxxx-xxxxxxxx

Még egyszer köszönjük, hogy megtisztelt bennünket a bizalmával.

Üdvözlettel:

Nyulasi Szilvia
www.goldenbunnyshop.hu

-------------------------------

From: Hegedűs Dezső
Date: 2010/07/14
Subject: Re:Re:funny egg
To: info@goldenbunnyshop.hu

Kedves Szilvia!

Egy barátom kérésére regisztráltam a licitera.hu oldalon, hogy valakit megvicceljen a termékkel-vállaltam az ezzel kapcsolatos ügyintézést, egyébként jómagam nem élek hasonlókkal.
Barátom észrevétele a következő:
1db funny egg-re licitált(unk), míg Önök a nekem küldött válaszlevelükben
6db-os szettet emlegetnek. Hol a hiba?
(1 darabra van szükség)

Üdvözlettel:

Hegedűs Dezső

--------------------------------

From: info@goldenbunnyshop.hu
Date: 2010/07/14
Subject: Re:Re.Re:funny egg
To: Hegedűs Dezső

Tisztelt Hegedűs Úr!

Nem történt félreértés, a licitera.hu oldalon
kizárólag szetteket hirdetünk, ez a terméklapon egyértelműen fel van
tüntve! A szett megbontása higiéniás
okokból nem lehetséges. Tájékoztatom, hogy úgy vitte el instantáron a terméket,közvetlenül az aukció lejárta előtt, hogy azon volt érvényes licit, így a licitera.hu szabályzata szerint
és a PTK ide vonatkozó rendelkezései szerint is köteles átvenni a terméket.

Üdvözlettel:

Nyulasi Szilvia
www.goldenbunnyshop.hu

---------------------------------

From: Hegedűs Dezső
Date: 2010/07/15
Subject: Re:Re:funny egg
To: info@goldenbunnyshop.hu

Na ide figyelj Nyuszilvi!

EGY darab tojás kell, nem hat! Magasról ívelek a liciterára, meg a PTK-ra!
Teljesen tisztában vagyok a jogaimmal!!
SALE-ez mond neked valamit NyuszNyusz?
Már régen éhenhaltam volna, ha így intézném a dolgokat! Dugd fel magadnak egyenként a tojásokat,hátha így elállnak húsvétig!

Pá,

HD_King2010

------------------------------------

From: penzugy@licitera.hu
Date: 2010/07/21
Subject: 6215487 sz. aukció
To: Hegedűs Dezső

Tisztelt Hegedűs Dezső!

Ön a 6215487 sz. aukció vevői kötelezettségének nem tett eleget.
Mivel az Önnel történő kapcsolatfelvételre irányuló próbálkozásaink sikertelenek
voltak,tájékoztatjuk, hogy a regisztrációkor, az SMS visszaigazolásával megadott, majd később Ön által megváltoztatott kontakt tudakozó szerinti tulajdonosával (MOORE Reklámügynökség Kft.) vesszük fel a kapcsolatot az ügy megnyugtató rendezése céljából.

Tisztelettel:

www.licitera.hu
Pénzügy

---------------------------------------

From: Hegedűs Dezső
Date: 2010/07/21
Subject: 6215487
To: info@goldenbunnyshop.hu,
penzugy@licitera.hu

Tisztelt Cím!

Mellékelem a lcitera.hu 6215487. számú aukciójának(6db-os funny egg szett) kiegyenlítéséről szóló elektronikus
banki bizonylatot. Az összeg várhatóan két munkanapon belül megérkezik Önökhöz.

Tisztelettel:

Hegedűs Dezső

Tepsifan · http://kephatas.blog.hu 2010.07.18. 12:46:25

Szerintem könyvet ír, mint Izom Tibi, ő is eltűnt egy időre amiatt :) Legalább is nagyon remélem, hogy nem Izom Tibi tüntette el :)

haverlány 2010.07.21. 00:03:21

Néha azért még belesek, titkon remélve...... ;)

Ju$t an0th3R $taR^ 2010.07.21. 11:38:08

elég lassan éledezik Dezső :((((

@haverlány: én szinte minden nap :D

kasmat 2010.07.25. 12:56:40

Dezső belehalt a szövődményekbe?

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.07.26. 14:11:31

Megfilmesítették a "-Gyí, Lionel, gyí!" jelenetet! Kár, hogy Dezső nem éllhette meg.
www.youtube.com/watch?v=avTfiRccYIA&feature=related

Illetékbélyeges elvtárs 2010.08.03. 13:41:15

elsőzni tahóság. És utolsózni?

Gastroger 2010.08.03. 21:54:26

Üdv Dezsőbarátok. A Tékozló Homáron én is próbálkoztam némi utánzattal. Persze Dezsőt nem lehet utánozni. Ő DEzső.

Én vagyok Töhötöm! (törölt) 2010.08.05. 11:53:40

Ej Dezső! Tényleg igaz volt a Zárójelentés...

Ju$t an0th3R $taR^ 2010.08.09. 15:47:12

lehet, csak a 300-ra vár... :D

Regelek 2010.08.12. 11:53:47

Még mindig ránézek néha, pedig tudom hogy vége...

papugaja 2010.08.13. 14:23:58

Tudod mit, Dezső?!
Szopjál faszt.

Ju$t an0th3R $taR^ 2010.08.16. 14:49:15

@Regelek: én még bízom.
elfoglalt srác ez a nathanp, meg aztán kibaszottul lusta is...

garage 2010.08.16. 15:24:47

300 megvan, ha jól számolom. Dezső, gyere vissza!

councillor 2010.08.17. 15:38:21

nathanp egyébként azt hazudta, hogy a vb után felébred dezső a kómából. ezekszerint mégsem. fasza.

yippyupp 2010.08.19. 21:48:53

@arthungary: csiszolj még rajta egy kicsit, a csattanó hiányzott. egyébként lájk, és riszpekt

skandigraun 2010.08.28. 00:37:44

Ne csináld már, különben mérges leszek. Ha mérges leszek, akkor csúnyát mondok. Ha csúnyát mondok a pokolra kerülök. De ez a te hibád lesz, mert nincs új poszt. Emiatt te is a pokolra kerülsz, hisz közvetve megöltél. Ezt igazán nem akarhatod. Tessék viccesnek lenni, és újat posztolni. Most.

nmuwu · http://href.hu/x/73ug 2010.08.28. 11:34:58

nem lesz itt már új poszt, csak fospumpa...
surl.hu/agh4dj

Bezmag 2010.09.01. 05:06:22

Sztem inditsunk Dezső imitációs versenyt, emlékkupát, arthungary olvtárs erőfeszítései mindenképpen megbecsülendőek!

Hegedűs Dezső emléktúrát és blogot akarok!

Pantone354 2010.09.03. 14:40:52

Dezzzssssőőőő UP!

Regelek 2010.09.13. 11:59:37

@Ju$t an0th3R $taR^: De lassan már igyekezhetne. :)

egyenes labirintus 2010.09.16. 16:58:12

Dezső! Szedd már össze magad b+!

kino 2010.09.21. 00:44:18

Attól félek, Steel Jimmy mégis megtalálta :(

Ju$t an0th3R $taR^ 2010.09.24. 11:54:08

aztabüdöskurvaegetmárnathanpbazmeg!

Jaguar 2010.10.02. 09:01:30

Még mindig SEMMI?
Faszom a Marsba!

Rebca 2010.10.06. 02:14:42

Ennek amúgy mennyi értelme volt? Lassan rászoktatott cirka több száz embert a blogra, aztán egyszercsak SZÓ NÉLKÜL abbahagyja. Pl Perrybiblefellowship írta, hogy ritkán lesz csak kép, szóval nem csodálkozom meg nem háborog senki. De ide is lehetett volna egy mondatot kibökni hogy "bocs, abbahagytam". Dezső kapja be.

Illetékbélyeges elvtárs 2010.10.06. 13:40:06

@Rebca: lehet, hogy elutotte egy kombajn. Vagy elfelejtette az indapass jelszavat. Vagy egy szep napon Timbuktuban ebredt, ahol nincs internet. Vagy a szomszedja agyonverte egy kiwi-faval (bokorral?)

Halál Bika 2010.10.17. 11:16:59

A szerző sajnos leszokott a drogokról...

GentleSpecter 2010.10.18. 01:22:35

Dezső szétváglak, ha nem folytatod a blogot...

kerikak 2010.10.20. 16:29:40

@Rebca: jaja teljesen egyetértek, főleg mert más blogokra azóta is ír :(

Vágási Matyi 2010.11.05. 14:31:00

"... a Tudodmelyik könyvet ad ki, ahol egy bőröndnyi lóvé körül bonyolódik az élet, Dezső is felébred a kómából, meg egy meglepetés is bejátszik."
Forrás: loscatrachos.blog.hu/2010/06/27/adios_amigos

Persze, négy hónapja volt, de türelem!

2010.11.18. 16:20:41

szerintem visszament, és Marika elintézte egy fém kartonrendezővel...

gabor2 2010.12.01. 21:04:17

mz/x jelentkezz. Dezso ne legy nyul. A heti irodalmam voltal. Nem hagyhatod abba!!!

Ju$t an0th3R $taR^ 2010.12.04. 17:34:39

Karácsonyra meglephetne minket Dezső...

sickboy_ 2011.01.12. 19:15:56

basszátok meg, nekem összeállt a kép. dezső egész végig a média debütálásra készült, és most alekosz néven láthatjuk a való világban...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.14. 11:19:03

ez már nem szép dolog, gondolkozom hogy leszarjalak-e?

Disz/zit 2011.02.08. 11:12:10

Basszus lemaradtam.
Egy éve és öt napja kezdte Dezső.

lmntn 2011.03.28. 10:50:59

Bocsi, de én vagyok az utolsó!

Cseme 2011.03.28. 16:13:11

Uttttolsóóóó....

skandigraun 2011.04.13. 19:56:10

lassan egy éve várunk, mostmá aztán legyen valami

varjuvaj 2011.04.15. 14:14:04

Dezsot akar a nep de azonnal !!!!!!

Disz/zit 2011.05.03. 09:17:36

Ma egy éve hogy Dezső valószínűleg visszament a kórházba és Marika eltette láb alól.

szepi79 2011.05.23. 12:06:18

@Disz/zit: ma meg a névnapja van neki.

Regelek 2011.07.01. 13:52:46

Dezsőőőőőőőőőőőőőőőőőőő

epeficam 2011.08.25. 23:36:28

Lemaradtam a tegnapiról, elmesélné valaki?

Rebca 2011.10.03. 17:49:37

De legalább írna valamit b+, hogy abbahagyta, mert. Hiányzik Dezső :(

mamboofly 2011.10.18. 14:46:51

Tényleg nem lesz több Dezsi?

Álmos666 2011.10.24. 12:31:36

Ez nem fair bazdmeg! Dezső, valamit dobjál már!

showlámpa 2011.10.26. 13:10:48

Jaja, Dezső ne csináld! Csak mondjuk heti egyet, az nem vészes igazán :)

MacPhisto 2011.11.04. 22:53:05

Szerintem Dezső a kormány tagja lett, nézzétek a dátumokat...kikkel levelezhet? E-Bizottság, IMF, ENSZ...

Outlier 2011.12.14. 13:53:49

Dezso, mi lett veled...?

skandigraun 2011.12.29. 19:44:41

írjál már valamit, vagy különben kénytelen leszek 1-2 hónap múlva megint kommentelni.

egyenes labirintus 2012.02.01. 16:43:41

Sok hülye, még most is kommentel...

Anarchy 2012.03.06. 22:34:54

Vazze, Dezső Fideszes lett :(

ktxxx 2012.04.23. 02:12:23

Na Dezső! Hol vagy már!? :D Már majdnem eltelt 2 év! Egy évfordulós posztot? Na? NA? :D

Blogger Géza 2012.08.23. 23:03:07

Dezső miatt volt értelme feltalálni a blogot mint műfajt. (A többi komoly akar lenni, de általában nagyobb baromság, mint a Dezső összes.) Hiánya betölthetetlen űrt hagyott maga után az interneten.

showlámpa 2012.09.20. 03:20:02

Deeeezsőőőőőőőőőőőő

lmntn 2014.04.23. 13:28:37

@asdasdsadasd: Háhh! Szép próbálkozás, de én vagyok az utolsó :)

nmuwu · http://href.hu/x/73ug 2014.05.15. 18:45:21

pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?pöttyös az inged buzi-e vagy?

Celtic 2014.07.13. 00:02:01

Nyavalyat. momentan ez az utolso.

Locassen 2014.10.03. 14:23:53

most pedig én vagyok az utolsó

Celtic 2014.10.07. 07:34:16

Ma meg nem volt post!

mme piros · http://www.piroslampa.net 2015.03.14. 14:35:22

Dezső, hiányolunk, még mindig.

blady 2016.07.08. 13:48:00

követeljük vissza dezsőt még mindig! :(

szepi79 2016.12.01. 16:34:43

@egyenes labirintus: "Sok hülye, még most is kommentel... "

jah bazmeg, szánalom komolyan. ezért tart itt ez az ország...

azért persze jöhetne még új sztori.

Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz!!! (törölt) · http://www.szar.hu/ 2017.02.01. 10:12:56

geca

bér-kommentelő 2018.09.09. 21:02:27

Ez a hagyomanyos "posztot" komment. Biztos vagyok benne hogy most mukodni fog.

Celtic 2019.02.02. 19:22:50

En meg az elso. 2019-ben.

PöcRöfJönMegyTesziADolgát 2020.06.07. 06:32:29

10 éve nem volt új poszt, meddig várjak még?

PöcRöfJönMegyTesziADolgát 2020.06.07. 07:06:29

utolsó geci, utolsó
utolsó geci, utolsó
utolsó geci, utolsó
utolsó geci, utolsó
utolsó geci, utolsó

fasszopó dezső

utolsó geci, utolsó
utolsó geci, utolsó
utolsó geci, utolsó
utolsó geci, utolsó

szopki fasz dezseű

I Am Not A Robot 2021.04.15. 10:02:24

Na most akkor lesz új poszt, vagy nem lesz?

I Am Not A Robot 2021.04.15. 10:03:29

Nézi még valaki ezt az oldalt? Írjatok!!!

PöcRöfJönMegyTesziADolgát 2021.06.15. 17:56:09

From: Hegedűs Dezső
Date: 2021/06/09
Subject: Átkúrtak
To: ugyfelszolgalat@jolanyok.hu

Tisztelt Jólányok Ügyfélszolgálat!

Panaszt szeretnék tenni a tegnap történtek miatt, amely egy, az önök oldalán hirdető hölggyel kapcsolatos!
A hölgy Zsanika néven hirdeti szolgáltatásait, amelyeket 2021.06.08-án, 15:30 perckor, Budapest X. kerületében próbáltam igénybe venni.

A probléma a kapcsolatfelvételkor kezdődött, a hölgy elsőre nem értette a nevemet, többször is visszakérdezett. Majd az időpont egyeztetésekor is problémák merültek fel, a

From: Hegedűs Dezső
Date: 2021/06/09
Subject: Átkúrtak
To: ugyfelszolgalat@jolanyok.hu

Elnézést, az előbb véletlenül elküldte a rendszer a levelet.

Tehát:
Majd az időpont egyeztetésekor is problémák merültek fel, a hölgy nem értette, mit jelent a 16 óra, végül nagy nehezen sikerült vele megértetni, hogy ez délután 4 órát takar.

Az adatlapon ingyenes parkolás volt feltüntetve, de minden hely foglalt volt, és kénytelen voltam a 3 éves BMW X7 típusú járművemet a FIZETŐS parkolóban hagyni, ami nem elég, hogy 600 forintomba került, de még csak nem is őrzött parkolóról volt szó, semmi sem garantálta az autóm biztonságát, ami nem volt túl megnyugtató a környéket elnézve, ahol gyanús alakok ólálkodtak, ami már önmagában is vágylohasztó volt.

Mindezek mellett a Hölgy szolgáltatásával sem voltam teljes mértékben elégedett, így összességében véve arra jutottam, hogy szeretném visszaigényelni a pénzemet, amit kérek a XXXX-XXXXX-XXXX bankszámlaszámra visszautalni.

Tisztelettel:

HD-FucKmAn (regisztrációs név)

From: JóLányok.hu Ügyfélszolgálat
Date: 2021/06/09
Subject: Re: Átkúrtak
To: Hegedűs Dezső

Kedves Dezső!

Sajnálattal olvastuk panaszodat, leírnád kérlek, hogy mi volt a probléma a kiválasztott hölggyel?

Üdvözlettel,

Kitty - Ügyfélszolgálat

Király, hogy igénybe vetted oldalunk szolgáltatásait!
Kérjük, értékeld a Lányokat, hogy megkönnyítsd pajzánkodni vágyó Férfitársaid dolgát! ;-)

From: Hegedűs Dezső
Date: 2021/06/09
Subject: Re: Re: Átkúrtak
To: ugyfelszolgalat@jolanyok.hu

Hello Kitty! (De vicces :D)

Mi volt a problémám? Sorolom:

- Bár az oldal képgaranciát hirdet, a Hölgy legalább 3 kilóval több volt, mint a képeken. Szeretem a disznót, de jól átsütve és krumplipürével, nem így.

- A Hölgy igen lagymatagon mozgott, és egyáltalán nem tűnt lelkesnek.

- Az adatlappal ellentétben nem volt semmilyen barátnő feeling. Legalábbis én nem szeretnék ilyen "barátnőt".

- A Hölgy szerint potencianövelő használatára lett volna szükségem, amit ezúton is visszautasítok. Ez felháborító, fiatal férfiként soha nem volt szükségem ilyesmire.

- Végül és nem utolsósorban: amióta eljöttem a Hölgytől, fura kiütések jöttek ki "ott", és nagyon viszket is!

Nem szeretném ennél jobban részletezni, kérem vissza a pénzem!

Üdv,

D

From: JóLányok.hu Ügyfélszolgálat
Date: 2021/06/10
Subject: Re: Re: Re: Átkúrtak
To: Hegedűs Dezső

Kedves Dezső!

Sajnáljuk, hogy rossz tapasztalatokat szereztél, amit lehetőséged van megosztani a hölgy JóLányok adatlapján (amennyiben nem tiltotta le ezt a lehetőséget), a pénz visszautalására azonban nincs lehetőség. A JóLányok oldal csak közvetíti a partnerkapcsolatokat, a fizetésekhez nincsen közünk.

Magánemberként azt javaslom, hogy a viszketéssel fordulj orvoshoz, a többi problémádon pedig remekül segíthet egy kis ginzeng tea, mi is alkalmazzuk a párommal. :))))

Üdvözlettel,

Kitty - Ügyfélszolgálat

Király, hogy igénybe vetted oldalunk szolgáltatásait!
Kérjük, értékeld a Lányokat, hogy megkönnyítsd pajzánkodni vágyó Férfitársaid dolgát! ;-)

(folyt.)

PöcRöfJönMegyTesziADolgát 2021.06.15. 17:58:48

From: Hegedűs Dezső
Date: 2021/06/10
Subject: KURVÁRA ÁTKÚRTATOK!!!
To: ugyfelszolgalat@jolanyok.hu

"Drága" Kitty!

Faszom se kíváncsi a kanodra, meg az impotenciájára!
Gondolom öregapád lehetne, de ez nem az én problémám!
Ami viszont igen, az az előző levelemben leírtak! AZT OLDJÁTOK MEG!

KURVÁRA KÉREM VISSZA A PÉNZEM!

Egy jó numerát akartam, erre egy szottyadt picsát kellett volna megkefélnem! Még a sarki koldusnak se állt volna fel rá!

BE FOGOM PERELNI AZ EGÉSZ CÉGET!

Esetleg megoldhatod a problémát te is, nyuszkó, gyere és hozd helyre, amit "Zsanika" elrontott!

D

From: JóLányok.hu Ügyfélszolgálat
Date: 2021/06/12
Subject: Re: KURVÁRA ÁTKÚRTATOK!!!
To: Hegedűs Dezső

Tisztelt Hegedűs Dezső!

A kolléganőmet ért inzultus miatt én válaszolok Önnek.
Ilyen stílust sajnos nem áll módunkban eltűrni.
Ahogy kolléganőm is említette, a pénz visszafizetése nem a mi hatáskörünk.

Minden jót,

Kalap Ferenc - ügyfélszolgálati vezető

Király, hogy igénybe vetted oldalunk szolgáltatásait!
Kérjük, értékeld a Lányokat, hogy megkönnyítsd pajzánkodni vágyó Férfitársaid dolgát! ;-)

From: Hegedűs Dezső
Date: 2021/06/12
Subject: Re: Re: KURVÁRA ÁTKÚRTATOK!!!
To: ugyfelszolgalat@jolanyok.hu

Ferikém! Te is egy FASZKALAP VAGY! Illik rád a neved majom!

Reszelgesd Kittikét, de előtte ne felejts el ginzeng teát inni!

Ui: és ha már annyira kéritek, értékeltem a "hölgyet"! Az értékelést a vécében találjátok, még nem húztam le! Gyökerek!

From: Hegedűs Dezső
Date: 2021/06/12
Subject: Mi újság? :)
To: brigosz@imail.hu

Szia Brigosz!

Rég beszéltünk, gondoltam, megkérdezem, mi újság Veled! :)
Hogy vagy? Még mindig Nigellel jársz?
Lenne kedved egy kis beszélgetéshez? Beülhetnénk valahova! :) Természetesen csak barátilag!

Írj/Hívj!
Puszi,
Dezsi

I Am Not A Robot 2022.03.12. 14:59:18

Utolsó komment!
Aki ez alá ír az BUUUUZIIII!
És tilos a további kommentelés!

PöcRöfJönMegyTesziADolgát 2022.10.25. 05:09:28

Hátha jár még erre valaki :)

Swinger Party csalódás

From: HD SexMachine
Date: 2022/10/11
Subject: Probléma
To: kapcsolat@wonderlandswinger.hu

Tisztelt Ügyfélszolgálat!

2022.október 8-án, szombaton este jártam Klubukban, és azt kell mondjam, hogy sajnos nem távoztam jó szájízzel.
Ez volt az első alkalom, hogy - egy ismerősöm ajánlására - Önökhöz látogattam, de valószínűleg az utolsó is. Problémáim a következők voltak:
- Bár a honlapon az volt feltüntetve, hogy ilyenkor a legnagyobb a forgalom, gyakorlatilag alig volt ott valaki. Összesen 4 szóló férfit, illetve 2 párt láttam. Hetero férfiként kizárólag a hölgyek lettek volna számomra érdekesek, de mivel a párok hölgytagjai legalább 50 évesek voltak és esztétikusnak a legnagyobb jóakarattal sem nevezhetőek, így gyakorlatilag semmi vonzó nem akadt számomra.
- Aznapra meg volt hirdetve egy gangbang party is, de ez elmaradt.
- Az első 30 résztvevőnek egy SexFool webshopos goodie baget ígértek, de semmit sem kaptam, pedig direkt az elsők között érkeztem.

Mindezek ellenére kifizettették velem a 15.000 forintos belépődíjat. Az események fényében ezt jogtalannak tartom, ezért kérem visszaküldését. Mivel szeretnék inkognitóban maradni, kérem, az összeget a hdxxxmachine&gmail.com PayPal számlámra küldjék el!

Tisztelettel,
HD SexMachine - egy csalódott swingerező

From: Wonderland Swinger Club
Date: 2022/10/11
Subject: Re: Probléma
To: HDSexMachine@gmail.com

Kedves HD SexMachine!

Először is szuper, hogy vendégünkként üdvözölhetünk!
Reméljük, minél többször láthatunk, és kielégítő lesz itt-tartózkodásod! ;-)

A problémáddal kapcsolatosan az alábbi észrevételeink vannak:

A szombati napjaink valóban a legsűrűbbek, ezen a héten is több mint 50-en tartózkodtak aznap Club-unkban! Valószínűleg korábban távozhattál, mivel nálunk az élet 22:00 után kezdődik, vendégeink 90%-a ilyenkor érkezik! Sajnáljuk, hogy nem vártál eddig, mert biztosan találtál volna neked tetsző Hölgyeket!
A Gangbang Partyt is megtartottuk, Michelle Deepthroat elégítette ki az Urak igényeit!
A goodie bag-ekből pedig mindenki kapott végül, de azok éjfél körül érkeztek meg, Partnerünk ekkorra tudta megoldani a szállítást. Sajnáljuk, hogy neked nem jutott belőle, de ha mondasz egy címet, elküldjük neked, mert maradt még pár darab belőle!
Pénzt sajnos nem áll módunkban visszaküldeni, PayPal címre különösen nem. Nem is lenne szabályos, sztornó számlát kellene kiállítanunk, ami név és adatok nélkül ugye elég nehéz lenne!
De nem akarjuk, hogy csalódott legyél, így szeretettel várunk a következő szombaton! Csak szólj a portán, hogy te reklamáltál és ingyen beengednek! :)

Puszi mindenhová és érezd jól magad nálunk! ;-)

Üdvözlettel: Huncut Betty - Wonderland Swinger Club Ügyfélszolgálat

folyt.

PöcRöfJönMegyTesziADolgát 2022.10.25. 05:10:46

folyt.:

From: HD SexMachine
Date: 2022/10/11
Subject: PROBLÉMA
To: kapcsolat@wonderlandswinger.hu

"Kedves" Betty!

Már megbocsáss, de ez a válasz egy nagy hablaty!
Semmi sem úgy volt, ahogy a honlapon meghirdettétek! Nem érdekel, hogy x órával később kit lehetett volna megkúrni!
Nem fogok hajnali 2-kor félig alva kamatyolni, csak mert mások akkorra találnak oda. Inkább hagyom a francba az egészet!
Elkülditek a goodie bag-et, és mégis hova? Ez valami vicc? Mondtam, hogy inkognitóban szeretnék maradni!
Esetleg elhozhatod személyesen is és egyúttal le is cumizhatsz! Remélem, jobban nézel ki, mint az a 2 nyugger bányarém!

Na csá!
HD

From: Wonderland Swinger Club
Date: 2022/10/12
Subject: Re: Probléma
To: HDSexMachine@gmail.com

Üdvözlöm!

Farkas Alajos Szabolcs vagyok, a Club tulajdonosa!

Megkérem, hogy kolléganőmmel tisztelettudó hangon kommunikáljon, nem a Gubacsi úton vagyunk, ez egy elit klub!!
Mindazonáltal hajlandó vagyok az ügy tisztázására, mert úgy látom, az ön kezdő mivoltából adódtak a problémák, és mi azt szeretnénk, ha minden vendégünk elégedett lenne!

Utánajártam az ügynek, kizárásos alapon ön csak az a fiatalember lehetett, aki elsőként érkezett a Klubba és este 9-kor távozott. Előtte a kikészített ételek legalább felét megette, a maradékot összetúrta, és kollégáim elmondása alapján erősen ittas állapotban távozott, az elfogyasztott ételek és italok értéke pedig bőven meghaladta a megfizetett 15.000 Ft-ot. Kolléganőm elmondása alapján hangosan káromkodott és teletömte a zsebeit óvszerekkel. Kérdezem: biztos, hogy mi hibáztunk?

Ettől függetlenül kolléganőm felajánlását megerősítem, ha jövő szombaton eljön Klubunkba, szeretettel várjuk, ingyen részt vehet a swinger partyn, a portás ingyen beengedi és tőle a felajánlott Goodie baget is átveheti.

Üdvözlettel Farkas Alajos Szabolcs , tulajdonos - Wonderland Swinger Club

From: HD SexMachine
Date: 2022/10/17
Subject: kapjátok be
To: kapcsolat@wonderlandswinger.hu

"Kedves" Farkas Alajos Szabolcs,
amúgy tudsz róla, hogy a monogramod FASZ? Illik hozzád, te gyökér!

elmentem szombaton a szutyok klubotokba megint!
A portás egy gyökér volt! amikor mondtam, ki vagyok, kb. hozzám vágta a goodie bagnak nevezett SZART, amiben volt egy ánusztágító (WTF???) meg egy lejárt szavatosságú síkosító! És utána hallottam, hogy maga elé morog, hogy "szét kellene verni ezt a kis csírát". Tudod ki marad ott ezek után, te farokarc!
Dugd fel magadnak a szarodat és hancúrozz te a nyuggerklubbal, én oda be nem teszem többet a lábam!

JA! És múltkor nem hoztam ám el az összes gumit, hagytam ott párat, amit kiszúrtam GOMBOSTŰVEL!
Minden jót, gyökerek!

Üdv: HD

nahelloka 2022.11.24. 05:27:23

sziasztok, aki utánam ír az homoszekszuális

Celtic 2023.02.28. 21:39:24

Vajon Dezsővel mihelyzet ? Túlélte a Covidot ? 10 év alatt sikerült csajt újítania ? Vagy már el is vált és gyerektartást fizet ?

nahelloka 2023.08.23. 18:47:15

Üdv mindenkinek! Dezső vagyok és incelként élem az életem! Hazaköltöztem anyuhoz Irikéhez, így már Mamahoteles is vagyok! Aki utánam kommentel az Buzi!

nahelloka 2023.08.23. 18:48:33

Üdv, én vagyok a vörhenyesfaszú Nigel, aki lekúrta Brigikét! Még mindig Brigike cumizza a brémet! Na Good Bye mindenkinek Hungarian gyökerek!

nahelloka 2023.09.02. 22:38:00

Üdv! Szőgyiné Marika vagyok! Üzenem a Fiatalembernek, hogy hozza vissza a pizsomát, mer hiányzik az értékleltárból! Amíg nem hozza vissza, addig nem tudunk elmenni az öreggel a Bulgár Aranypartra! És ne feledkezzenek meg az ebéd szünetről, akkor Ne hozzák!

naezciki 2023.12.19. 02:33:37

Üdv mindenkinek, Brigike vagyok! Már nagyon unom a Nigel vörhenyes faszát, szívesebben szopkodnám a Dezsőét! Még a félméteres négerbrés vibrit is bevállalnám! Dezső, várlak a Pipacs lakóparknál, a hullaszagú lépcsőházban!
Bye, Bridget izé Brigosz

tokomtele2022 2023.12.22. 10:39:01

Sziasztok, mailvadász vagyok és csak szólok, hogy hármasban nyomtuk Brigosszal és Nájdzsellel! Ennek örömére Nájdszel szakított Brigoszal és most velem jár, Brigosz elment a halál bréjére, Deső pedig feleségül vette Szőgyinét és Volisánszkij Katikát!

Hegedűs Dezső Hegde 2024.01.01. 23:56:54

Üdv mindenkinek! Dezső vok! Örömmel értesítek mindenkit, hogy a Pipacs lakóparkba elment az áram! Brigikét lekúrtam a kivik alatt! A buzik végignézték ez eksönt! Most mennem kell, mert visszaviszem a pizsamát Szőgyiné Marikának!

Hegedűs Dezső Hegde 2024.01.02. 10:57:33

From: Mikes-Tóth Brigitta
Date: 2024/01/01
Subject: apasági
To: hegde@imail.hu

Kedves Dezső!

Sajnos kénytelen vagyok erre az e-mail címedre írni, mivel nem vetted fel a telefont, pedig többször is kerestelek.
Megérkezett az apasági teszt eredménye, amit mellékelve elküldök neked, de a hivatalos iratokat az ügyvédtől is meg fogod kapni.
Amint látod, hiába hordtál el mindennek. Te vagy Nigelke apja.
Sajnálatos, hogy az exférjem nevét kell, hogy viselje. Jó lenne, ha minél előbb a nevedre vennéd, a tartásdíjat úgyis fizetned kell. Szeretném, ha igazi apja lennél Nigelkének.

Kérlek, értesíts, hogy mikor tudnánk találkozni (vagy csak vedd fel végre a telefont). Szeretném, ha minél előbb megismernéd Nigelkét!

Üdv, B

From: Hegedűs Dezső
Date: 2024/01/01
Subject: Re: apasági
To: Brigosz régi

Brigosz!

Te teljesen hülyének nézel engem? Ideküldesz egy összephotoshoppolt valamit, és azt képzeled, hogy el fogom ismerni sajátomnak a vörhenyesfaszú Nigel gyerekét?

Nigelke??? Ez valami vicc?

Húzz a vörhenyesfaszú után Angliába, de engem hagyj békén a hülyeségeddel!

Üdv,

Dezső

From: Brigosz régi
Date: 2024/01/01
Subject: Apasági!!!! Apa vagy!
To: Hegedűs Dezső

Dezső!

Ez ANNYIRA te vagy!

De most nem fogom hagyni, hogy a szokásos módon intézd a dolgokat!

Történt, ami történt! Nem védekeztünk! Nigelke megszületett! Vállalnod kell a felelősséget!

Újból megkérdezem, mikor vagy hajlandó találkozni Nigelkével és apaként viselkedni a kisfiaddal! Velem nem kell kedvesnek lenned, de a gyerekeddel törődj!

B.

From: Hegedűs Dezső
Date: 2024/01/01
Subject: Apád fasza te riherongy
To: Brigosz régi

Brigosz!

Húzz már el a vörhenyes kékeresbe! NEM ÉRDEKELSZ se te, se a Nigelkéd!

Felejts már el örökre, te KURVA!

D.

From: Brigosz régi
Date: 2024/01/01
Subject: no comment
To: Hegedűs Dezső

Dezső!

Ha Nigelke felnő, ne aggódj, megmutatom neki a leveleidet!

B.

From: Hegedűs Dezső
Date: 2024/01/01
Subject: leszarom
To: Brigosz régi

LESZAROM! KURVA!!!!!

D.

Hegedűs Dezső Hegde 2024.01.02. 11:20:48

From: Brigosz régi
Date: 2050/01/01
Subject: Nigelke
To: hegde@imail.hu

Kedves Dezső!

Bár évtizedek óta nem törődsz a fiaddal, gondoltam, talán mégsem ártana, ha tudnál róla pár dolgot.

Nigelke nagyon hasonlít rád, szerencsére csak külsőre. Egyébként kedves, érzékeny fiú. Nagyon okos, tavaly szerzett diplomát az orvosi egyetemen. Jelenleg Amerikában van, ott dolgozik, ott él a párjával, aki egy nagyon kedves, sötét bőrű amerikai fiú. Nemsokára örökbe fogadnak egy ázsiai kisfiút.

Nagyon szomorúvá tesz, hogy sosem törődtél Nigelkével, és egyedül kellett felnevelnem. Sokat kérdezte, hogy hol van az ő apukája. Azt mondtam neki, hogy orosz sorozatgyilkos vagy és a Fekete Delfin börtönben ülsz, életfogytiglant kaptál. Nem akartam, hogy azt higgye, nem is vagy rá kíváncsi.

úgy látom, nálad ez hagyomány, hogy nem érdekelnek a rokonaid. Talán azzal sem vagy tisztában, hogy Irike pár napja az örök vadászmezőkre távozott. Nem tudom, kaptál-e értesítést. Irikének 2 éve ötöse volt a lottón, 5 milliárd forintot nyert, ami szinte hiánytalanul megvolt még, és a teljes összeget Nigelkére hagyta. Gondoltam, jobb, ha tudod.

Kérlek, ha eddig nem kerestél, akkor most már ne is tedd, megkeresésed süket fülekre talál!

Üdv, Brigosz

Hegedűs Dezső Hegde 2024.01.02. 11:29:06

From: Zsana
Date: 2024/01/02
Subject: Apasági
To: hegde@imail.hu

Kedves, Dezső !

A legutóbi eggyütt létünk nem marat következések nélkűl. Tőrtént egy kis balesett , és most Terhes vagyok.
Úgy döntötem, hogy , meg tartom a gyereket. Nem akarok aburtuszra menni, mertakkor későb lehet hogy már nem lehet gyerekem . Itt az idelye a család alapitásnak. Jólenne beszélni , eggyüt nevelyük a kicsitt vagy mi lessz. Én nem bánom ha őssze költözzünk bár nemnagyon ismerlek de a gyyerknek kel az apa. Vagy tartás dijj az minden képen.
Keres meg és beszéljük.

Puszi Zsana

Hegedűs Dezső Hegde 2024.01.02. 11:29:37

From: Zsana
Date: 2024/01/02
Subject: Gyerek
To: hegde@imail.hu

Kedves, Dezső !

A legutóbi eggyütt létünk nem marat következések nélkűl. Tőrtént egy kis balesett , és most Terhes vagyok.
Úgy döntötem, hogy , meg tartom a gyereket. Nem akarok aburtuszra menni, mertakkor későb lehet hogy már nem lehet gyerekem . Itt az idelye a család alapitásnak. Jólenne beszélni , eggyüt nevelyük a kicsitt vagy mi lessz. Én nem bánom ha őssze költözzünk bár nemnagyon ismerlek de a gyyerknek kel az apa. Vagy tartás dijj az minden képen.
Keres meg és beszéljük.

Puszi Zsana

Hegedűs Dezső Hegde 2024.01.03. 01:28:39

From: Vas Piroska
Date: 2024/01/02
Subject: Kisfiunk
To: hegde@imail.hu

Kedves Dezső !

Tájékoztatlak, hogy Kicsi Fiunk Nagy Nagy Fiú lett, betöltötte a 13. életévét. És Te, Mackóm, még mindig nem látogattad meg a Gyermekedet.

A lányok a Pipisoron mind azt mondják, hogy Pesti Fiúnak Nem Szabad Hinni, de én még mindig várlak! Van vonat pénteken este, de akkor Balajtán kocsival kellesz felvegyünk Édesanyámmal, vagy közvetlen személy, ide Pószházáig, ami szombat délelőtt 7:10-kor indul a Budapest Keleti Pályaudvarról!

Ne bóbizskolj, Mackóm, hanem utazz el a Téged Nagyon Nagyon Váró Kedvesedhez, és Kisfiadhoz Dezsőkéhez!

Ne törd össze a szívemet, repesve várlak!

Piros

Hegedűs Dezső Hegde 2024.01.12. 05:56:07

From: Dr. Majmász Tivadar
Date: 2024/01/09
Subject: Felnyitott agy
To: hegde@imail.hu

Tisztelt Hegedűs Úr!

Tájékoztatjuk, hogy felnyitottuk Irike agyát.

Üdvözlettel,

Dr. Majmász Tivadar
lankadó broki öregek otthona

Dezsőmail faq

Hegedűs Dezső szeret levelezni. Mailvadász szeret leveleket elkapni. Dezső ír, Mailvadász elkapja és kiteszi ide.
Mit tudunk Dezsőről?
Mit tudunk Mailvadászról?
Levél Mailvadásznak

Mondd ki!

Friss topikok

süti beállítások módosítása